Infostart.hu
eur:
386.24
usd:
331.91
bux:
0
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Noé bárkáját fedezték volna fel?

Kínai és török bibliai régészek megtalálni vélik Ararát hegyén Kelet-Törökországban Noé bárkáját.

A csoport közleménye szerint négyezer méter magasságban leltek a faszerkezet maradványaira, amely a radiokarbonos kormeghatározás szerint 4800 éves, vagyis nagyjából megfelel a Biblia szerinti özönvíz időpontjának.

A vélt felfedezéssel kapcsolatban a The Daily Telegraph feleleveníti, hogy már hányszor "találták meg" Noé állítólagos bárkáját. Ugyanezen kínai-török kutatócsoport 2008 januárjában például már bejelentette Noé bárkájának megtalálását egy török honlap szerint.

A Bibliában, Mózes első könyvének (Genezis) 6-9-részében olvasható a történet, amely szerint Noé Isten parancsára épített egy nagy bárkát, hogy megmentse családját és a Föld állatvilágát az özönvíztől. A Genezis leírása szerint körülbelül 137 méter hosszú volt a bárka, amely a veszély elmúltával Ararát-hegyénél érte el a szárazföldet. A kutatók véleménye szerint ez a hely egyaránt lehet Örményországban és Törökország keleti részén: az úgynevezett Ararát-anomália, vagy a török-iráni határ közelében, Dogubayzit mellett lévő durupinari-képződmény.

2004-ben Daniel McGivern, honolului üzletember bejelentette, hogy 600 ezer fonttal (186 millió forinttal) támogat egy expedíciót, amely megvizsgálja az Ararát-anomáliát. Az expedíció azonban nem kapott engedélyt a török hatóságoktól, mivel a kutatási hely zárt katonai zónába esik. A National Geographic elképesztőnek nevezte az expedíció ötletét, mivel reménybeli török vezetőjét korábban már megvádolták Noé bárkáját "ábrázoló" hamis fotók készítésével.

2006-ban Bob Cornuke, a Colorado-állambeli Bibliai Régészeti Intézet (Bible Archaeology Search and Exploration Institute) elnöke Iránba szervezett expedíciót, az Elburz-hegységbe, mint Noé bárkája lehetséges "kikötőhelyére". Csoportja hamarosan bejelentette, hogy 4000 méter magasságban megfeketedett, megkövesedett gerendamaradványokat leltek. A felfedezett struktúra az expedíció szerint akkora volt, mint egy kisebb repülőgép-anyahajó, hossza elérte a 120 méter.

A csapat szerint az objektum belsejében fosszílizálódott tengeri "teremtményeket" találtak, ám mindeddig egyetlen független szakértői vélemény sem támasztotta alá a leletek hitelességét.

Címlapról ajánljuk

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×