Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A naptejtől kapunk Alzheimer-kórt?

Növelheti az Alzheimer-kór kialakulásának veszélyét a naptejek használata - vélik kutatók, akik éppen ezért átfogó vizsgálatokba kezdenek, hogy kiderítsék: milyen összefüggés van az általában idős korban jelentkező, leépüléssel járó agyi betegség kialakulása, valamint a napozókészítmények használata között.

A brit University of Ulster európai uniós támogatással kutatja a naptejek használata, valamint az agyi, leépüléssel, feledékenységgel járó betegség közötti összefüggést.

Az unió 350 ezer fontot, azaz több mint 100 millió forintnak megfelelő összeget adott a kutatásra.

Az intézmény már három éve kutatja az összefüggést, és a vizsgálatok során nemrég átütő felfedezésre jutottak: a naptejben megtalálhatók olyan kemikáliák, amelyek szervezetbe juttatása előidézhet bizonyos neurodegeneratív betegségeket, például Alzheimer-kórt.

A naptejekben titánium-dioxidot, valamint cérium-oxidot használnak a fény szűrésére. Mindkettő összefüggésbe hozható az Alzheimer-kórral. Ezek ugyanis eljutnak az agyba, és annak olyan leépülését okozhatják, ami visszafordíthatatlan.

A kutatók rámutatnak: ilyen kemikáliák egyébként a nagyvárosok levegőjében is megtalálhatóak.

Címlapról ajánljuk
„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

„Lakásból gyár” – így alakíthatja át a beruházásokat a vagyonadó

A vagyonadó rontja a versenyképességet és gazdaságlassító hatása is van – fogalmazott a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője az InfoRádióban. A világ egyik vezető könyvvizsgáló és tanácsadó vállalatcsoportja csütörtökön rendezett konferenciát a legfontosabb adóváltozásokról és azok következményeiről. A részletekről Farkas Gábor, a PwC Magyarország adó- és jogi üzletágának vezetője beszélt az InfoRádióban.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×