Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

A 30 hetes magzatnak már vannak emlékei

Rövid távú, az elmúlt tíz percre kiterjedő memóriával már a 30 napos magzat is rendelkezik - állítják holland kutatók, akik 39 állapotos asszonyt vontak be a vizsgálatukba, és a magzatok reakcióját "vibroakusztikus" stimulációval mérték.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a memória már a magzatnál kifejlődik, de ennél többet eddig nem tudtak. A Maastrichti Egyetem klinikájának kutatói Jan G. Nijhuis igazgató vezetésével többre voltak kíváncsiak, ezért 39 állapotos nőt vontak be a vizsgálatba.

A magzatokat egy olyan műszerrel tesztelték, amely kombinálva bocsát ki vibrációs és hangingereket egy másodpercen keresztül minden 30. másodpercben, és megszámolták, hányadik alkalom után nem reagál a magzat - ekkorra ugyanis hozzászokik, és már nem tartja fenyegetésnek - magyarázta Nijhuis.

A kutatók szerint az ingerhez való hozzászokás egyfajta tanulási folyamat, amely feltételezi az ép központi idegrendszer meglétét. A vizsgálatról a Child Development című szaklap legutóbbi számában számoltak be.

A folyóirat háttér információi szerint az első hasonló vizsgálatot 1925-ben végezték, akkor azt figyelték, hozzászokik-e a magzat az ismétlődő autóduda-szóhoz. Azóta vizsgálták ugyanezt elektromos fogkefével, kapucsöngővel és vibroakusztikus stimulátorral is.

A hollandok most 30, 32, 34, 36 és 38 hetes magzatok reakcióját figyelték, és azt tapasztalták, hogy a 30 hetes magzatok is rendelkeznek rövid távú - tíz percre kiterjedő - memóriával. A 34 hetes magzat viszont már négy hétre is képes visszaemlékezni.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×