Hatvan tudós, közöttük húsz Nobel-díjas tanácskozik két napon át Londonban. A bevezető előadást Steven Chu tartotta, az a Nobel-díjas fizikus, akit Barack Obama amerikai elnök energiaügyi miniszternek nevezett ki kormányába.

Chu professzor elmélete szerint, ha világszerte fehérre, de legalábbis világos szürkére változtatnák át az ég felé néző burkolt felületeket, ezzel olyan hatást érnének el, mintha az összes kipufogógázt kibocsátó gépkocsit tizenegy évig leparancsolnák az utakról. A napsugár hője visszaverődne a világűrbe, az épületeket pedig az eddiginél kevésbé kellene légcserélővel hűteni.

Kaliforniában már 2005-ben elrendelték, hogy az irodaházak és üzemek lapos tetejét fehér fedőanyaggal kell burkolni. Ha a világ száz legnagyobb városa követné a példát, 44 milliárd tonna szén-dioxiddal kevesebb jutna a levegőbe. Pedig számítások szerint éppen ennyivel növekedik a légszennyeződés az elkövetkező tíz esztendő során.

Jack Steinberger professzor, a genfi CERN laboratórium Nobel-díjas igazgatója arról beszélt a londoni szimpóziumon, hogy hatvan éven belül kimerülhetnek a világ eddig ismert kőolaj és földgáz lelőhelyei. Mi tehát a teendő? A 21. század közepére meg lehetne valósítani egy olyan szaharai napenergia telepet, ami Európa szükségletének közel nyolcvan százalékát fedezné.

Steinberger professzor kérte, hogy az európai országok csatlakozzanak a földrészt Észak-Afrikával a tenger alatt összekötő, magasfeszültségű kábelek lefektetésének projektjéhez.

A napenergia felhasználásnak két módja van. Az egyik rendszer hőelnyelő anyagokkal működik, a másik görbe tükrökkel, amelyek ráirányítják a hősugarat egy torony csúcsán elhelyezett energiaközpontra. Sevilla közelében már energiát termel a nap irányába forgó tükrökkel felszerelt kísérleti telep, Kínában pedig milliárdokat fektetnek a napenergia felhasználásába, világszerte ott gyártják a legtöbb fotovolt-panelt.