Évtizedekig tartotta magát az az elmélet, hogy a francia császár "rangjához illő", drámai halált halt: arzénmérgezés áldozata lett.

A teória atyja Sten Forshufvud svéd toxikológus volt, aki 1961-ben megkérdőjelezte a Napóleon 1821. május 5-én bekövetkezett halála utáni boncolási jelentést, amely annak okaként gyomorrákot állapított meg. A száműzött uralkodó hajában ugyanis kimutatták a mérget. Ezzel sok bonapartista igazoltnak látta összeesküvés-elméleteit, miszerint mégiscsak megmérgezték.

A milánói magfizikai intézet kutatói most ellentmondanak ennek a mítosznak. Megvizsgálták a fiatal Napóleon, valamint felesége és fia hajtincseit - és meglepetésükre a méreg mindegyik mintában százszoros dózisban volt jelen.

Nyilvánvaló tehát, hogy a család egész életét végigkísérte a hátborzongatóan sok méreg. Magyarázatként szolgál, hogy abban az időben nem csak a méregkeverők kedvence volt az arzén: az orvoslásban antibiotikumként alkalmazták. Ezenfelül a boroshordókat és a kerámiakorsókat is mérgező arzénvegyületekkel színezték.

Az olaszok kizártnak tartják, hogy Napóleon célzott arzénmérgezés áldozata lett volna. Amerikai medikusok szerint pedig még tovább is élhetett volna az uralkodó.

Sejtésük szerint ugyanis orvosa halálra ápolta Napóleont: az akkor használatos hánytatószer, egy, a boncolási jelentésben is szereplő antimon-kálium-vegyület túladagolása okozhatta a száműzött uralkodó halálát.