Infostart.hu
eur:
360.74
usd:
310.93
bux:
131449.95
2026. május 21. csütörtök Konstantin

Tehenet és embert kereszteztek a kutatók

Első ízben hoztak létre részben emberi, részben állati embriókat brit kutatók - írja a brit közszolgálati televízió hírportálja. A hibrid embriók eddig 3 napot éltek túl, de 14 nap után mindenképpen megsemmisítés a sorsuk. A vitákat kiváltó kutatási eredményt egy hónappal azelőtt jelentették be, hogy a brit parlament megkezdi vitáját a hasonló kutatások jövőjéről.

A kísérletet a Newcastle-i Egyetem humángenetikai intézetének kutatói végezték John Burn vezetésével. A részben emberi, részben állati embriók három napig maradtak életben.

A hibrid embriókat úgy hozták létre, hogy emberi bőrsejtekből kiemelték azok DNS-ét, majd tehenek olyan petesejtjeibe juttatták be, melyekből előtte eltávolították az örökítő anyagot.

Az állati petesejt használatát a kutatók azzal indokolták, hogy kísérleti célokra felhasználható emberi petesejtből kevés áll rendelkezésre.

Az embriókból őssejtekhez kívánnak jutni, amelyekkel gyógyászati célú kutatásokat végezhetnének. Ezzel olyan betegségek gyógyításához juthatnak közelebb, mint például a Parkinson-kór vagy az Alzheimer-kór.

John Burn kutatásukat teljes mértékben etikusnak minősítette. A newcastle-i kísérletet az illetékes brit hatóság engedélyezte. Májusban kerül a brit parlament elé az új törvény, amely lehetővé tenné a hibrid embriók létrehozását.

A római katolikus egyház képviselői nem tartják morálisan elfogadhatónak a kísérletet.

Címlapról ajánljuk
Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

Néhány napig kicsit a miénk is a gazdagok játékszere

A május 30-i, budapesti Bajnokok Ligája-döntő vitán felül a klubfutball-idény legnagyobb eseménye, nem kevesek szerint az esztendő legfontosabb európai sporteseménye. Az Infostart a hátralévő napokban sorozatban igyekszik felvázolni, miből nőtte ki magát ez a sorozat, mi volt az 1992-es nagy váltás oka és alapja, miért vált a legerősebb bajnokságokban akár a negyedik-ötödik hely elérése is „élet-halál” kérdéssé, kik voltak az eltelt immár több mint hetven év legfontosabb szereplői, s nem utolsósorban: miért kaphatta meg a klubfutball jelenében a legszűkebb elittől messze lévő Magyarország a rendezés jogát.

Reagált a Fidesz és a KDNP a Tisza-kormány Alaptörvény-módosítási javaslatára

A szerda este benyújtott javaslatban korlátoznák a miniszterelnöki pozíció időbeli betölthetőségét, rögzítenék, hogy a közfeladatot ellátó közérdekű vagyonkezelő alapítványok vagyona nemzeti vagyon, valamint lépéseket tesznek a Szuverenitásvédelmi Hivatal megszüntetése érdekében.
inforadio
ARÉNA
2026.05.21. csütörtök, 18:00
Bán Teodóra
a Margitszigeti Szabadtéri Színház ügyvezető igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×