Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 5. vasárnap Emese, Sarolta
Nyitókép: Facebook/Glentoran

Életet mentett a magyar futballkapus

Gyollai Dániel, a Glentoran játékosa ismét bekerült a hírekbe, miután csapata a labdarúgó Északír Kupában 2-1-re legyőzte egyik legnagyobb riválisát, a Linfieldet, a magyar kapus pedig meccs közben az ellenfél egyik szurkolójának segítségére sietett.

A 27 esztendős hálóőr - aki decemberben góllal hívta fel magára a figyelmet - a Nemzeti Sportrádiónak beszélt az esetről. Felidézte, hogy az egyik kirúgásnál a rivális szurkolótábor elkezdett fütyülni mögötte, majd elnézett balra és azt látta, hogy valaki a földön fekszik, ám akkor még nem tudta eldönteni, mekkora a baj. Ezt követően mindkét csapat orvosa és fizioterapeutája is keresztbeszaladt a pályán, a mentős személyzet is úton volt, de Gyollai szerint nagyon lassan haladtak. Ezért odarohant, kivette a mentős kezéből a defibrillátort és felvitte a lelátóra.

"Nem tudom, hogy ez hány perc vagy másodperc lehetett, de ott hirtelen egy életnek tűnt. Majd megláttam a hölgy kezében a defibrillátort, és amint megláttam azt a kis piros dobozt, az volt az első gondolatom, ha valami baj van, akkor az első és legfontosabb, hogy az minél hamarabb ott legyen. Odafutottam, kikaptam a kezéből, és amikor én már jöttem vissza a pályára, a két mentős még csak akkor ért oda. Az volt a cél, hogy a szükséges eszközök, amik a néző életét meg tudják menteni, minél hamarabb odajussanak" - mondta Gyollai. Hozzátette:

a mérkőzést követően tájékoztatták arról, hogy sikerült stabilizálni a szurkoló állapotát, s az érintett fia a klubon keresztül megköszönte a segítséget.

"Jöttek oda a többiek és mondták, hogy mennyire jó volt, amit tettem, de az a furcsa az egészben, hogy egy pillanatra nem emlékeztem rá, mit is tettem, és hogy mi történt, mert ösztönből jött" - hangsúlyozta Gyollai, aki ezt követően még majdnem egy órát a pályán töltött, mivel a kupameccsen három piros lapot is kiosztott a játékvezető, a rendes játékidő pedig 1-1-gyel ért véget, így hosszabbításban dőlt el a legjobb nyolc közé jutás.

A magyar kapus elmondta, már hetek óta várták ezt az összecsapást, korábban a Ligakupából is kiejtették a Linfieldet, és azzal, hogy ezt az Északír Kupában is megtették, jelentősen megnőtt az esélyük a döntőbe jutásra.

Címlapról ajánljuk

Sulyok Tamás ismét szembemegy Magyar Péterrel, nem mond le

Semmiképpen sem lehet a jogállamisággal összhangban lévő megoldásnak nevezni az alaptörvény tizenhetedik módosításáról szóló javaslatot, amely szerint megszűnne a jelenlegi köztársasági elnök megbízatása - jelentette ki a magyar köztársasági elnök a Do Rzeczy lengyel konzervatív hetilap honlapján vasárnap megjelent interjúban.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Orosz nagyvárosokat lőnek az ukránok, váratlanul tűzszünetet ajánlott Moszkva – Ukrajnai háborús híreink vasárnap

Az orosz hatóságok szombati tájékoztatása szerint az éjszaka folyamán nagyszabású ukrán dróntámadás érte Szentpétervárt és a környező Leningrádi területet. A beszámolók alapján a csapások egy jelentős olajexportot bonyolító balti-tengeri kikötőt is érintettek. Orosz források a védelmi minisztériumra hivatkozva arról írnak, hogy Oroszország kész átadni Ukrajnának az elesett katonák holttestét Kosztyantinyivkánál, és ennek érdekében ideiglenes tűzszünetet javasol a városban – számolt be az Ukrajinszka Pravda. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×