Infostart.hu
eur:
386.44
usd:
331.9
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog
Vas Kata Blanka, az SD Worx csapat magyar versenyzője a négyszakaszos svájci World Tour női profi országúti kerékpáros körverseny második, St. Gallen és Abtwil közötti 25,7 kilométeres szakaszán 2023. június 18-án. A 21 éves versenyző megnyerte az előző napi első szakaszt.
Nyitókép: MTI/EPA/Keystone/Gian Ehrenzeller

Női Vuelta - Vas Blanka az élre tört

Vas Blanka átvette a vezetést összetettben a Vuelta női országúti kerékpáros körversenyen, miután a második helyen ért célba a második szakaszon.

A vasárnapi csapatidőfutam után a Bunol és Moncofa közötti 118,5 kilométeres szakasz várt hétfőn a bringásokra, a céltól mintegy negyven kilométerre harmadik kategóriás emelkedővel, így mezőnyhajrára lehetett számítani. Már a szakasz során szerzett időjóváírást Vas - aki az előzetes tervek szerint csapattársai, a holland Demi Vollering és a svájci Marlen Reusser jó eredményeiért dolgozik majd segítőként a hét során -, és a technikás finálé is feküdt neki a várakozások alapján.

Az utolsó három kilométeren belül két bukás is történt, de a remekül helyezkedő magyar bajnok mindkettőből kimaradt, noha a másodiknál le kellett tennie a lábát. A hajrát jó ütemben indította és fél kerékpárhosszal maradt el a diadalmaskodó, a tavalyi Párizs-Roubaix-n győztes kanadai Alison Jacksontól. Összetettben az időjóváírásnak köszönhetően az élre állt a Giro d'Italián tavaly sprintbefutós szakaszt nyerő U23-as világbajnok,

így magára öltheti a piros trikót.

Ezzel Valter Attila után, aki a 2021-es olasz körversenyen három napig viselhette a rózsaszín trikót, újra magyar kerékpáros vezeti az összetettet Grand Tour-viadalon.

"Nem voltak a legjobbak a lábaim ma, viszont technikás volt a befutó, ami ígéretesnek tűnt számomra. Remek, hogy megszereztem a piros trikót, jó volna csapaton belül tartani. Mostantól ez a cél. Nagyon boldoggá tesz, hogy viselhetem a trikót. Nem igazán volt tervbe véve előzetesen, hogy rámegyek a bónuszmásodpercekre, de a gyorsasági részhajrá előtt a mezőny elejében találtam magam, így tettem egy kísérletet" - étékelt a viadal honlapján Vas.

A nyolcnapos, vasárnapig tartó körverseny kedden a Lucena és Teruel közötti 130,5 kilométeres távval folytatódik.

Eredmény (a Vuelta honlapja alapján):

2. szakasz, Bunol-Moncofa, 118,5 km:

1. Alison Jackson (kanadai, EF Education-Cannondale) 2:51:03 óra

2. VAS KATA BLANKA (SD Worx-Protime) azonos idővel

3. Karlijn Swinkels (UAE Team ADQ) a. i.

Az összetett élcsoportja:

1. VAS 3:10:14 óra

2. Jackson 8 másodperc hátrány

3. Elisa Longo Borghini (olasz, Lidl-Trek) 9 mp h.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×