Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
308.58
bux:
142470.89
2026. július 3. péntek Kornél, Soma
Nyitókép: Pixabay

Hasonló célokat dédelget Bondár Anna és Gálfi Dalma

Mindketten a legjobb százban zárnák az évet a női teniszezők világranglistáján.

A két játékos szerdai sajtótájékoztatóján a 106. helyen álló Bondár elmondta, nem volt könnyű számára az idény eddigi szakasza.

„Az Australian Openen megszereztem első Grand Slam-főtáblás győzelmemet, de aztán egy tüszős mandulagyulladás hetekre visszavetett” – idézte fel a 26 éves teniszező. „Sorra kaptam ki az első fordulóban, de Rómában jött a fordulat, ahol többek között a volt top 10-es Karolina Pliskovát is legyőztem. A füves pályás szezon egészen jól sikerült ahhoz képest, hogy nem ez a kedvenc borításom, majd Lausanne-ban meccslabdáról kaptam ki az elődöntőben, pedig akkor a tornagyőzelem is benne volt a játékomban. A US Openen nem jutottam főtáblára, de utána megnyertem egy 60 ezres svájci versenyt. Sajnos nyár óta saroksérüléssel küszködök, így a szezon hátralévő hónapjai részben ettől függenek.”

A Hajdúszoboszló SE sportolója megerősítette, hogy megpróbálja magát visszaküzdeni a top 100-ba – tavaly ötvenedik is volt –, ami azt is magával hozná, hogy főtáblás lehet a januári Australian Openen.

„Az idei év legfontosabb tanulsága a számomra, hogy legyek türelmes magammal, és hogy az előmenetelem érdekében kisebb versenyeket is be kell vállalnom”

– hangsúlyozta Bondár Anna, aki legközelebb egy roueni challenger-tornán, majd Kolozsváron lép pályára. „Jó lenne annyi pontot gyűjtenem még, hogy az év végén ne kelljen Dél-Amerikába is elutaznom” – tette hozzá.

A 145. helyen álló Gálfi Dalmának – aki egy éve még 79. volt – még több egészségi problémával kellett megküzdenie az idén.

„Az Australian Openen összeszedtem egy gyomorfertőzést, Linzben fel kellett adnom a negyeddöntőmet, Wimbledonban olyan térdsérülést szenvedtem, hogy hat hetet ki kellett hagynom, a US Openen sem voltam még százszázalékos, majd a térdemet jobban kímélő salakra váltottam, pedig a kemény pályát jobban szeretem” – sorolta a balatonfüredi játékos. „A szezonomból az Indian Wellsben a tavaly top 10-es Danielle Collins elleni győzelmet emelném ki, illetve hogy Wimbledonban két meccset nyertem a főtáblán.”

Gálfi Dalma közölte, frusztráló, hogy a sérülések miatt mindig előlről kell kezdenie mindent, és már a sokadik mélyponton van túl a karrierjében.

A folytatásban ő is Rouenben szerepel, majd Monastirba utazik, aztán mindkettejüknek a Billie Jean King Kupa belgiumi selejtezője következik novemberben.

Ennek kapcsán Palágyi Miklós szövetségi kapitány kifejtette, nehéz sorsolást kapott a válogatott, de benne van a csapatban, hogy meglepetést okoz Charleroi-ban.

„Nem mi leszünk a favoritok, és a hazai pálya is a belgák mellett szól, de biztos vagyok benne, hogy részünkről mindenki százszázalékos teljesítményt fog nyújtani” – fűzte hozzá a szakvezető.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk

Rengeteg vizet pazarolunk – ezekre kellene figyelnünk, főleg hőség idején

Hőhullámok idején több mint 50 százalékkal, akár 150 liter fölé is nőhet egy emberre vetítve a napi vízfogyasztás, ezért ezekben az időszakokban szükség van a takarékos vízfogyasztási megoldások alkalmazására – mondta Kugler Gyula, a Magyar Hidrológiai Társaság alelnöke az InfoRádióban.
Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

Valósággal letarolják az oroszokat a drónok, új célpontot jelölt meg Moszkva - Híreink az orosz-ukrán háborúból pénteken

A folyamatos ukrán dróntámadások következtében a Krím-félszigeten az áram- és üzemanyag ellátás után a víz is akadozni kezdett. Moszkvában folyamatosan ütik az elektronikus hálózatot Kijev fegyverei, ugyanakkor az ukránoknál is akad gond: továbbra is alacsonyak a készletek légvédelmi rakétákból. Oroszosz jelentések szerint folyik a harc a donyecki Liman elfoglalásáért, a településen húzódik az egyik utoló védvonal a kulcsfontosságú erődváros, Szlavjanszk előtt. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×