eur:
393.74
usd:
365.46
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta
A veszprémi Nedim Remili (j) és a szegedi Matej Gaber a férfi kézilabda NB I döntőjének második találkozóján játszott Telekom Veszprém – Pick Szeged mérkőzésen a Veszprém Arénában 2023. június 5-én.
Nyitókép: MTI/Vasvári Tamás

Juan Carlos Pastor: ez olyan volt, mint Szegeden, csak fordított szereposztásban

A Veszprém házigazdaként 34-27-re legyőzte a címvédő Szegedet a férfi kézilabda NB I döntőjének hétfői, második mérkőzésén, ezzel 1-1-re alakította a párharc állását.

Az első meccset pénteken 31-25-re nyerte meg hazai pályán az alapszakaszgyőztes Szeged, a párharc harmadik, utolsó mérkőzését pedig pénteken 20.30-tól rendezik ugyancsak Szegeden.

A két csapat 190. egymás elleni mérkőzésén 54 szegedi siker és hét döntetlen mellett ez volt a 129. veszprémi győzelem.

A lefújás után Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző leszögezte, megérdemelten győzött a Veszprém. Hozzátette, csapatának sok problémája volt, az első félidőben a védekezése nem állt össze, de még tudták tartani a tempót, a szünet után viszont sok hibát követtek el, ezért korán eldőlt a találkozó.

"Hasonló volt a forgatókönyv, mint Szegeden, csak fordított szereposztásban. Most pihenünk, rehabilitálunk és készülünk, várjuk a mindent eldöntő pénteki találkozót" - nyilatkozta.

Momir Ilic, a Veszprém szakvezetője úgy fogalmazott, nagyon jó mérkőzést játszottak, Vladimir Cupara a huszadik perctől fantasztikusan védett, nagyban hozzájárult a győzelemhez. Hangsúlyozta, egyetért Pastorral, hogy hasonló mérkőzés volt, mint a finálé első felvonása.

"Ezúttal mi tudtunk diadalmaskodni, megérdemeltük a sikert. A harmadik találkozó is nagyon kemény lesz, de ez így van rendjén, hiszen a tét a magyar bajnoki cím" - vélekedett.

Az első meccsen a Veszprém csak egyszer vezetett (2-1), most viszont a hatodik percben már 5-2-es előnyben volt, ekkor Juan Carlos Pastor szegedi vezetőedző időt kért. Rendkívül elszántan játszottak, és eleinte hatékonyabban védekeztek a Magyar Kupa-győztes bakonyiak, ellenfelük azonban előbb szívósan tapadt rájuk, majd háromgólos hátrányból is vissza tudott kapaszkodni. A 28. percben egyenlített a Szeged, a szünetben pedig 18-17-re vezetett a hazai csapat.

A második félidő elején is rendre előrébb járt egy-két góllal a Veszprém. Továbbra is nagyon kicsi volt a különbség a csapatok között, de néhány kulcsfontosságú pillanatban a házigazdák pontosabban támadtak és jobban védekeztek, majd a meccs kétharmadánál első alkalommal vezettek négy találattal. Vladimir Cupara a bravúros védések mellett egy góllal is segítette csapatát, és amikor csapata a 46. percben már 26-20-as előnyben volt, eldőlt a mérkőzés.

A hazaiak a hátralévő időben is bizonyították, hogy a pénteki vesztes meccs után nagyon összekapták magukat, hiszen a hajrában is rendkívül összeszedetten, fegyelmezetten, ugyanakkor lelkesen játszottak, és végig vezetve, a különbséget tovább növelve győzték le legnagyobb hazai riválisukat.

Bjarki Már Elísson kilenc, a magyar válogatott Ilic Zoran hét, Dragan Pechmalbec hat góllal, Vladimir Cupara kilenc védéssel járult hozzá a sikerhez. A túloldalon Alexander Blonz hatszor, Bodó Richárd, Rosta Miklós és Borut Mackovsek négy-négy alkalommal talált be, Mikler Roland hét lövést védett.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×