Infostart.hu
eur:
385.12
usd:
332.07
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv
A későbbi negyedik helyezett Hagymási Réka és Szabó Ágnes a női kajakpárosok 200 méteres döntőjében a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon 2018. augusztus 25-én.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Visszavonult a 29 éves kétszeres világbajnok magyar

A koronavírus-fertőzését követően nem tért vissza az ereje.

Bejelentette visszavonulását Hagymási Réka kétszeres világ-, egyszeres Európa-bajnok kajakos.

A magyar szövetség honlapján a 29 éves sportoló felidézte: a koronavírus-fertőzését követő hosszú, szenvedős folyamat után ősszel elkezdte a felkészülést, mert idén újra versenyezni szeretett volna, de az ereje nehezen jött vissza.

"Ősszel megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy már sem fizikailag, sem lelkileg nem tudnék a százszázalékos Hagymási Réka lenni, így a befejezés mellett döntöttem" – nyilatkozta a kajakos.

Hagymási a 2017-es, racicei világbajnokságon K-2 200 méteren Szabó Ágnessel, a 2019-es, szegedi vb-n pedig Medveczky Erikával K-2 1000 méteren állhatott fel a dobogó tetejére. A 2017-es, plovdivi Európa-bajnokságon pedig K-2 1000 méteren Farkasdi Ramóna társaként nyert aranyérmet.

(Nyitóképünkön a későbbi negyedik helyezett Hagymási Réka és Szabó Ágnes a női kajakpárosok 200 méteres döntőjében a portugáliai Montemor-o-Velhóban zajló kajak-kenu világbajnokságon 2018. augusztus 25-én.)

Címlapról ajánljuk

A legtöbb helyen nem szabad a jégre menni a tavainkon, folyóinkon

Az életével játszik, aki sétálgat a Duna jegén. A hévégén is kitart a kemény fagy és sokan foglalkozhatnak azzal a gondolattal, hogy előveszik a korcsolyájukat és ellátogatnak valamelyik befagyott természetes vízhez, ehhez azonban előzetesen több dolgot tudni kell. Például a legnagyobb tavakon nem alakult ki ehhez elég vastag jég, máshol pedig néhány praktikát érdemes észben tartani.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Az USA-ban szintén igyekeznek pluszban zárni a hetet a tőzsdék, mérsékelt pozitív elmozdulások látszanak. Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×