Infostart.hu
eur:
388.31
usd:
336.32
bux:
0
2026. március 18. szerda Ede, Sándor

FTC-győzelem a vízilabda BL magyar mérkőzésén

Az FTC négy góllal nyert vendégként az OSC ellen a férfi vízilabda Bajnokok Ligája csoportküzdelmeinek hetedik fordulójában.

Az előző körben mindkét magyar csapat bravúros teljesítményt nyújtott, igaz, az OSC-nek végül be kellett érnie egy ponttal a Jug Dubrvonik elleni összecsapáson, míg a Ferencváros két góllal múlta felül az előző idényben döntős, a mostani szezonban addig veretlen szerb Novi Beogradot.

A magyar mezőny két élcsapata többször is találkozott már egymással az idény során, a BENU Magyar Kupa döntőjében a zöld-fehérek a hat gólt szerző görög Sztilianosz Argiropulosz vezérletével diadalmaskodtak, a bajnokságban pedig Varga Dénes klasszisa döntötte el a rangadót, a Ferencváros olimpiai, világ- és Európa-bajnoka öt gólt dobott.

A szerdai találkozó mindkét együttes számára fontos volt, a csoport harmadik helyén álló Ferencvárosnak elsősorban a negyedik Jug Dubrovnikot kell maga mögött tartania, míg az OSC-nek éppen a horvát együttesre kellene tapadnia ahhoz, hogy esélye maradjon odaérni a nyolcas döntőt érő helyre. A magyar párharc a második negyedben dőlt el, amikor az FTC hét gólt dobott és csak egyet kapott. Három szakasz után 13-5-re vezetett, az OSC viszont az utolsó nyolc percben jelentősen faragott a hátrányából.

A Ferencváros ezzel megerősítette harmadik helyét, az OSC hátránya viszont öt pontra nőtt a Dubrovnikkal szemben.

A következő fordulóban a két csapat újra megmérkőzik egymással, akkor a zöld-fehérek lesznek a házigazdák.

Címlapról ajánljuk

Orbán Viktor Egerben: a következő ciklus végére 5 millió dolgozó ember teszi gazdagabbá és erősebbé Magyarországot

Szükségünk van azokra a választások megnyerésére, akikkel szövetséget kötöttünk, de azokra is, akikkel még nem, hogy kívül tartsuk az országot a háborúból. Senki sem akar háborút, de nem akarni kevés. Ha nyomás van, tudni kell nemet mondani. Azt tanácsolom, olyan kormányt válasszanak, amely nemet tud mondani, ha a háború kérdéséről van szó – fogalmazott kampánykörútjának egri állomásán a Fidesz elnöke.
inforadio
ARÉNA
2026.03.18. szerda, 18:00
Rónai Sándor
a Demokratikus Koalíció országgyűlési képviselője, a párt képviselőjelöltje
Magyarországról jött az első AI ügy az Európai Bíróságon – nem a szerzők, a kiadó perelt

Magyarországról jött az első AI ügy az Európai Bíróságon – nem a szerzők, a kiadó perelt

A nagy nyelvi modellek és a csevegőrobotok működésének rejtelmeiről kérdezgették Luxembourgban a március 10-ei tárgyaláson a bírák a helyi jelentőségű balatonkornyeke.hu kiadójának és a Googlenak a jogi képviselőjét, noha a szerzői és szomszédos jogokat a digitális piacon harmonizáló irányelvek és a kiadók szellemi tulajdona volt a per tárgya. A Budapest Környéki Törvényszéknek az Európai Bíróság felé feladott négy kérdése azt taglalta, hogy a sajtókiadók weboldalain található tartalmak mesterséges intelligencia általi felhasználása sérti-e ezeket a tulajdonjogokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×