Infostart.hu
eur:
353.67
usd:
305.79
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő

Kábítószer-fogyasztás miatt kizárták a magyar junior válogatottat a göteborgi vb-ről

Kizárták a magyar válogatottat a most zajló U19-es jéglabda-világbajnokságról, mert a gyanú szerint a csapat egyik játékosa kábítószert fogyasztott – írta a Magyar Bandy Szövetség Facebook-oldala szombaton.

A svédországi Göteborgban zajló korosztályos vb-re az U21-es magyar együttes mint meghívott csapat került ki, s az első, pénteki meccsén 17–0-ra kikapott a finnektől. A mérkőzés után felmerült annak a gyanúja, hogy az egyik magyar játékos kábítószert fogyasztott.

„A verseny zsűrije a magyar válogatott vezetőségével együtt úgy döntött, hogy azonnal hazaküldi a csapatot. Az esetet jelentették a rendőrségnek, az ügyet kivizsgálják” – írta a Nemzetközi Bandy Szövetség közleménye. Pär Gustafsson, a svéd szövetség főtitkára, egyben az ifi torna versenyigazgatója azt mondta, teljesen jogos a magyar csapat hazaküldéséről hozott döntés.

A magyar sportági szövetség közleményében azt írta:

„A felmerült gyanú szerint egy játékos kábítószert fogyasztott. A sportolóhoz méltatlan viselkedést a Magyar Bandy Szövetség elítéli, a zsűri döntését elfogadja és a zéró tolerancia szellemében támogatja. Tekintettel a folyamatban lévő eljárásra, a vizsgálat lezárásáig további információt nem tudunk megosztani.”

A magyar csapatvezetés a szövetségi közleményt követően este levélben kért elnézést a történtekért.

A résztvevő csapatoknak, a vb szervezőbizottságának, a Nemzetközi és a Svéd Bandy Szövetségnek megküldött írásban leszögezik, hogy a magyar U21-es csapat nevében szeretnének őszintén bocsánatot kérni.

„Megértjük, hogy az ilyen elfogadhatatlan, sportszerűtlen viselkedés méltatlan egy világbajnoksághoz és a bandysporthoz. Természetesen elfogadjuk a zsűri döntését, és készséggel állunk rendelkezésre bármilyen eljárásban. Teljesen elhatárolódunk a szóban forgó személytől, és elítéljük a viselkedését” – olvasható a dokumentumban, amely azt a kérést is tartalmazza, hogy

„a magyar bandyt egy egyedi eset helyett a több mint harmincéves múltra és teljesítményekre alapozva ítéljék meg”.

A levél azzal zárul, hogy „őszintén sajnáljuk az okozott kárt”.

Címlapról ajánljuk
Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után
Foci-vb 2026

Piros lapok színezték ki a vb nyitómeccsét egy irgalmatlan nyitóünnepség után

Mexikó megérdemelten „tartotta otthon” a három pontot, ugyanennyi kiállítást azonban a játékvezetőnek is „szerveznie kellett” a Dél-Afrika elleni labdarúgó-vb-nyitómeccsen.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×