Infostart.hu
eur:
364.32
usd:
319.28
bux:
144556.65
2026. július 23. csütörtök Lenke
A japán Oszaka Naomi ünnepel a bajnoki trófeával, miután 1:6, 6:3, 6:3 arányban legyőzte a fehérorosz Viktorija Azarenkát az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének döntőjében a New York-i Flushing Meadowsban 2020. szeptember 12-én.
Nyitókép: Oszaka Naomi ünnepel a bajnoki trófeával, miután legyőzte a fehérorosz Viktorija Azarenkát az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének döntőjében 2020. szeptember 12-én. MTI/EPA/Jason Szenes

Teniszező lett az év női sportolója az AP-nél

Oszaka Naomit választotta az év női sportolójának az AP amerikai hírügynökség.

A 23 esztendős japán játékos a koronavírus-járvány által jelentősen megrövidített teniszidényben megnyerte a US Opent és a világranglista harmadik helyén zárta az esztendőt, amely során többször szót emelt a rasszizmus és a rendőri brutalitás ellen.

Az AP voksolásának vasárnap kihirdetett eredménye alapján Oszaka a 35 szavazó közül 18-nál zárt az első helyen, összesen pedig 71 pontot kapott. Az amerikai női kosárlabdaliga (WNBA) döntőjében a legértékesebb játékosnak választott Breanna Stewart végzett másodikként 60 ponttal, őt kilencen tették az első helyre. Harmadik az amerikaifutballista Sarah Fuller lett, őt egy szavazó vélte a lejobbnak, és 24 pontot szerzett.

Szombaton LeBron Jamest hirdették ki az év férfi sportolójának az AP-nél.

New York, 2020. szeptember 13.
A japán Oszaka Naomi fotózáson vesz részt a bajnoki trófeával New Yorkban 2020. szeptember 13-án egy nappal azután, hogy 1:6, 6:3, 6:3 arányban legyőzte a fehérorosz Viktorija Azarenkát az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének döntőjében.
MTI/EPA/Jason Szenes
A japán Oszaka Naomi fotózáson vesz részt a bajnoki trófeával New Yorkban 2020. szeptember 13-án egy nappal azután, hogy 1:6, 6:3, 6:3 arányban legyőzte Viktorija Azarenkát az amerikai nyílt teniszbajnokság női egyes versenyének döntőjében. MTI/EPA/Jason Szenes
New York, 2018. szeptember 7.
A japán Oszaka Naomi ünnepel, miután 6:2, 6:4 arányban legyőzte az amerikai Madison Keys-t az amerikai nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjében a New York-i Flushing Meadowsban 2018. szeptember 6-án. (MTI/EPA/John G. Mabanglo) *** Local Caption *** 53000073
Oszaka Naomi ünnepel, miután 6:2, 6:4 arányban legyőzte az amerikai Madison Keys-t az amerikai nemzetközi teniszbajnokság női egyesének elődöntőjében 2018. szeptember 6-án. (MTI/EPA/John G. Mabanglo)

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Aggódhat Moszkva az új ukrán főparancsnok miatt, hihetetlen, milyen célpontot talált magának Kijev -Híreink az orosz-ukrán háborúból csütörtökön

Néhány nap alatt ötödször érte találat az orosz Wildberries csomagküldő vállalat raktárait. Moszkva szerint az ukránok direkt támadnak civil célpontokat, Kijev viszont állítja: fegyverekhez való alkatrészeket tárolnak a gigantikus elosztópontokon. Fájhat Moszkva feje Mihajlo Drapatij, az új, Olekszandr Szirszkijt váltó ukrán főparancsnok miatt is, aki két nappal kinevezése után máris új offenzívákról, illetve az orosz hátország elleni támnadásokról értekezett. A Szirszkij leváltását kezdeményező, ám még azelőtt menesztett védelmi miniszter, Mihajlo Fedorov sokak megdöbbenésére úgy tűnik, nem fogadja el Zelenszkij bocsánatkérését. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×