Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Karakas Hedvig ünnepli győzelmét a holland Sanne Verhagen ellen a budapesti cselgáncs Grand Slam-verseny -57 kilogrammos súlycsoportjának bronzmérkőzése végén a Papp László Budapest Sportarénában 2020. október 23-án.
Nyitókép: MTI/Kovács Tamás

Karakas Hedvig Európa-bajnok

Az 57 kilogrammos Karakas Hedvig aranyérmet nyert a prágai cselgáncs Európa-bajnokság nyitónapján. A döntőben nem csinált értékelhető akciót, de így is legyőzte a sportág egyik legnagyobb alakját.

A BHSE olimpiai kvótás helyen álló versenyzője pályafutása második Eb-fináléjában a portugál Telma Monteiróval találkozott, akitől kikapott a 2015-ös bakui Eb-döntőben, és akit eddigi nyolc találkozójukon csak egyszer tudott megverni. A kilencedik csata a hosszabbítással együtt több mint nyolc percig tartott – értékelt akció nélkül –, ekkor az ellenfelet már harmadszor intették, ami a leléptetését jelentette.

A 30 éves Karakas a magyar dzsúdósport 18. Eb-aranyérmét szerezte meg az O2 Arenában.

A 34 esztendős rivális a női dzsúdó egyik legnagyobb sztárja, olimpiai bronzérme mellett négyszeres világbajnoki második, Eb-ken pedig már 13 érmet – köztük öt aranyat – gyűjtött. Tavaly a dobogó harmadik fokára állhatott fel Minszkben.

Karakas második Európa-bajnoki fináléját vívta, előzőleg a 2015-ös bakui döntőben ugyancsak Monteiróval csapott össze, és akkor kikapott.

Kettejük kilencedik csatája a versenynap utolsó meccse volt, és az előző négy súlycsoport végjátékai miatt csak 18 óra után kezdődött el. Az előző mérkőzéseit rendre hosszabbításban nyerő Monteiro rögtön hátracsavarta a magyar karját, aki azonban kiszabadult a földharcból, majd kaszáló dobással próbálkozott. Néhány értékeletlen akciót követően letelt a négy perc, és jöhetett az aranypontig tartó ráadás. Ez is meddő küzdelmet hozott, a Honvéd sportolója egy ízben ügyesen kibújt egy karfeszítésből, mígnem 8 perc 18 másodpercnél a bíró lehúzásért harmadszor is megintette Monteirót, ami már a leléptetését jelentette.

A magyar győztes két intés hátrányból fordította meg a mérkőzést.

"Hosszú meccs volt a döntő, de nem éreztem fáradtságot, inkább az volt fárasztó, hogy végig fókuszálni kellett – mondta boldogan az MTI-nek. – Nem igazán zavart, hogy már hétszer kikaptam Monteirótól, aki nagyszerű dzsúdós, mert edzőmmel, Toncs Péterrel alaposan átbeszéltük a teendőket ellene. Tudtam, hogy nem szabad rárohannom, és azt is, hogy fantasztikus erőállapotban vagyok, így nyugodtan mehettem bele a hosszabbításba is.

Az intések nem fogtak meg, előtte is voltak már olyan meccseim itt, amikor két figyelmeztetésnél tartottam."

"Pontosan ezért nagyon szerettem volna már legyőzni a portugált, mert úgy voltam vele, hogy mikor, ha nem most" – tette hozzá.

Edzője, Toncs Péter a végigizgult napot ecsetelte: "Háromkor lett vége a selejtezőknek, Hédi pedig hatkor jött a döntőben, szerintem ez idő alatt kilométereket gyalogoltam a csarnokban. Ami a portugált illeti, teljesen lekottáztuk előre a meccset, tudtuk, hogy nagyon rutinos és gyors ellenfélről van szó. Én elsősorban azt kértem Héditől, hogy ne essen el."

A női válogatott szövetségi kapitányaként is dolgozó tréner elmondta, az aranypontig tartó ráadásban tanítványa a megbeszéltek szerint taktikát váltott.

"Mivel az ellenfél számított rá, abban maradtunk, hogy Hédi nem támad derékra. A vége felé viszont Monteiro már kókadni látszott, akkor már alkalmazta ezt a fogást, és meg is lett az eredménye a harmadik intés formájában. Mindent betartott, amit megbeszéltünk, és még nyolc perc után is teljesen ott volt fejben" – tette hozzá Toncs Péter.

A 30 éves Karakas a magyar dzsúdósport 18. Eb-aranyérmét szerezte meg az O2 Arenában. Ő maga már négy éremmel büszkélkedhet a kontinenstornákon, az arany és ezüst mellett 2009-ben Tbilisziben és 2010-ben Bécsben bronzot szerzett.

Pénteken magyar részről a 73 kilós Szabó Frigyes (UTE), és a 81 kilós Tóth Benedek (Rákosvidéke Hajtós DSE) lép tatamira a cseh fővárosban, ahol a koronavírus-járvány miatt zárt kapuk mögött zajlik a 69. Európa-bajnokság.

Címlapról ajánljuk

David Beckham: „Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját”

„Hála Istennek, szerződtettem a világ legjobb futballistáját” – hálálkodott a Mindenhatónak és veregette meg egyben a saját vállát David Beckham, az Inter Miami résztulajdonosa, miután csapata a Vancouver ellen megnyerte a Major League Soccer, a tulajdonképpeni észak-amerikai bajnokság nagydöntőjét. Lionel Messi két gólpasszal segítette győzelemhez a floridai csapatot.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×