eur:
395.28
usd:
371.62
bux:
66259.85
2024. április 16. kedd Csongor

Kikapott a Ferencváros Bukarestben

A magyar csapat 25-19-re kikapott a román CSM Bucuresti vendégeként vasárnap a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének ötödik fordulójában.

A magyar keretből Kisfaludy Anett, Pásztor Noémi, Kovács Anett, Klujber Katrin, Háfra Noémi, valamint a német Emily Bölk hiányzott, ezért ismét bekerült négy olyan utánpótláskorú kézilabdázó, akik még a felnőtt NB I-ben sem játszottak.

Remekül kezdte a zárt kapus találkozót az FTC, amely ismét tudatosan lassította a játékot, és a hetedik percben már 4-1-re vezetett. Ezt követően több mint hét percig nem találtak be a magyarok, a házigazda egyenlített, de a vezetést csak egy időkérés után, a 24. percben tudta először átvenni. A Ferencváros egyre több kisebb hibát követett el, így a CSM Bucuresti a szünetben 12-10-re vezetett.

A második félidő első tíz percében csak egyszer voltak eredményesek a vendégek, ám a remekül védő Janurik Kinga bravúrjai révén a bukarestiek ekkor még nem tudtak elhúzni. A folytatásban ismét volt egy hétperces gól nélküli időszaka a magyar csapatnak, ekkor eldőlt a meccs, amelyet végül hat találattal veszített le az FTC.

A mezőny legeredményesebb játékosa a hazaiak francia légiósa, Siraba Dembelé-Pavlovic volt, aki 11 lövésből kilenc gólt dobott. Cristina Neagu hatszor, a vendégeknél Antje Malestein ötször talált be.

A két csapat hetedik alkalommal találkozott egymással, egy magyar siker mellett a román együttes hatodszor győzött.

Az egy győzelemmel és két vereséggel álló FTC jövő szombaton a szlovén Krim Mercator Ljubljanát fogadja, a három sikerrel és két döntetlennel rendelkező címvédő Győr pedig ugyancsak szombaton a montenegrói Buducnost Podgorica vendége lesz a BL csoportkörében.

szombaton játszották:

B csoport: Győri Audi ETO KC-SCM Ramnicu Valcea (román) 38-31 (15-17)

Címlapról ajánljuk
Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Rendőrök vetettek véget a brüsszeli konferenciának, amelyen Orbán Viktor is beszédet mondana

Az első napon leállíttatta a belga rendőrség a Nemzeti Konzervativizmus Konferenciáját Brüsszelben. A helyi jelentések szerint a rendezvény folytatódik, de új vendégeket már nem engednek be. A hatóságok a délutánra meghirdetett ellentüntetésre hivatkozva akarják beszüntetni a konferenciát, amelyet korábban már két brüsszeli helyszín is elutasított.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.16. kedd, 18:00
Kaiser Ferenc
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
2024. április 16. 15:23
2024. április 16. 14:48
×
×
×
×