Infostart.hu
eur:
363.18
usd:
323.29
bux:
147333.53
2026. november 5. csütörtök Imre
Nyitókép: Újpest FC

Egyetlen feltétele maradt az újpesti címervita lezárásának

A klubtulajdonos elnézést kér a szurkolóktól azért, hogy megváltoztatták a címert, de meg is indokolta.

Az Újpest FC labdarúgóklub kész visszaállítani az együttes régi címerét, ha az Újpesti Torna Egylet belegyezik abba, hogy a két klub utánpótlás-nevelő képzése egyesüljön a jövőben. Ezt Roderick Duchatelet, az élvonalbeli futballklub tulajdonosa jelentette be pénteken Facebook-videójában.

A belga üzletember elmondta, a két egyesület közötti alapvető feszültség lényege, hogy

az UTE akadémiája "milliárdnyi külső támogatás ellenére" felnőtt játékost nem tudott adni a nagycsapatnak.

Éppen ezért az Újpest FC - amely akkor nem tudott megállapodni az utánpótlás-nevelés közös felügyeletében az UTE-val - saját akadémiát indított.

"Az, hogy láthatóan elkülönüljünk az UTE-tól - a címer megváltoztatásával -, nem volt jó ötlet. Ezért elnézést kérünk a szurkolóktól, csak azért tettük, hogy kiálljunk egy ügy mellett" - mondta Duchatelet, aki szerint ez egy elfogadhatatlan szituációt eredményezett, ugyanis az Újpest FC az UTE ellen játszott, ami miatt nincsenek támogatói az újpesti futballnak sem. Hozzátette: itt az ideje, hogy egyesítsék erőiket.

A tulajdonos kijelentette, nemrég felajánlották Őze Istvánnak, az UTE elnökének, hogy fele-fele arányban működtessék az utánpótlás-képzést, a két egyesült 300-300 fiatalja pedig egy nagy közös egységet alkotva akár Magyarország legjobbja is lehetne.

"Amennyiben ez az egyezség megszületik, természetesen az első csapat is kész arra, hogy újra az UTE címerében lépjen pályára" - fűzte hozzá.

A vita története

Az Újpest FC 2017. július 3-án mutatta be az új címert. A futballcsapat honlapja szerint a több ezer beküldött szurkolói voks alapján egyértelmű eredmény született a három szavazásra bocsátott tervezet között. A szurkolók ezután tüntetésen követelték a régi címer visszaállítását, az UTE pedig kisebbségi tulajdonosként nem járult hozzá a változtatáshoz. Az anyaegyesület felszólította a labdarúgóklub vezetőit, hogy azonnali hatállyal szüntessék meg a törvénysértő címerhasználatot, és már akkor jelezte, hogy ellenkező esetben "jogi úton védi meg az újpesti professzionális labdarúgás tradícióját".

Az UTE bírósághoz fordult, ám első fokon elutasították a keresetét a személyiségi jogi perben. Másodfokon azonban 2017 decemberében az anyaegyesület számára kedvező döntés született. A bíróság azt mondta ki, hogy a futballklubnak vissza kell vonnia az új címert.

Az Újpest FC ekkor a Kúriához fordult, amely neki adott igazat, mivel indoklása szerint valamely önálló jogi személyiséggel rendelkező szervezet saját címerének saját döntésen alapuló megváltoztatása objektíve nem okozhatja egy attól elkülönült jogi személy jó hírnevének sérelmét.

Tavaly májusban az UTE jelezte, nem fogadja el a Kúria döntését, a közgyűlésen a küldöttek az egész UTE-család nevében egységesen felszólították az Újpest 1885 Kft. vezetését, hogy tisztelje a hagyományokat, álljon el a jogsértéstől és állítsa vissza a hagyományos címert.

Júliusban az UTE az Újpest FC javára öt évre lemondott a címerrel kapcsolatos használati, értékesítési és hasznosítási jogairól.

Címlapról ajánljuk
Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Szakértő: Izrael belefáradt a sok választásba, ez a megegyezés felé terelte az ellenzéket

Hírügynökségi jelentések szerint Izraelben megegyeztek az előző kormány leváltásának lépéseiről a változást akaró pártok. Az egy héttel ezelőtti választásokat követően kevés esély mutatkozott egy ilyen megoldásra, most mégis megtörtént. Az események hátteréről az InfoRádió Kovács Tamás egyetemi docenst, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar Rendészetelméleti és Történeti Tanszékének vezetőjét kérdezte.

Ügynökakták: Lezsák Sándor megfigyelt volt és nem ügynök, elnézést kér a levéltár

Technikai hibára hivatkoznak, a mágnesszalagon Lezsák Sándor nem beszervezettként, hanem megfigyeltként szerepelt. Vizsgálják a hiba okát.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Tisza-kormány: döntött a bíroság, nem engedik ki Matolcsy Györgyöt, közben egyre nagyobb port kavarnak az ügynökakták

Helybenhagyta Matolcsy György és két további gyanúsított letartóztatását a Fővárosi Törvényszék: csütörtöki közleményük szerint többek között bizonyítékok eltüntetésének veszélye miatt döntöttek így. Közben egyre nagyobb politikai vitát vált ki az ügynökakták nyilvánosságra hozatala. A Levéltár bocsánatot kért, amiért Lezsák Sándor neve megfigyeltként tévesen bekerült az ügynökadatbázisba, Bóka János emiatt az oldal felfüggesztését és Tarr Zoltán távozását követeli. Közben Vitézy Dávid bejelentette, hogy januártól Kállai Éva vezeti a HungaroControlt, és ismertette a kormány döntését egy gyömrői iskolaépítésről, valamint a 442-es főút fejlesztésének előkészítéséről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×