Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
315.41
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Negyedik mérkőzését is elveszítette a Honvéd

A Debrecen 3-2-re nyert a Budapest Honvéd vendégeként a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján.

Jó iramban kezdődött a mérkőzés, amelyen már a kilencedik percben vezetéshez jutottak a vendégek: Szécsi remek keresztpasszát Trujic lőtte a hazai kapuba. A hátrányban lévő Honvéd válaszként azonnal átvette az irányítást, és előbb helyzetekig, majd a 44. percben egyenlítésig jutott: egy kontra végén a ziccerben lévő Moutari önzetlen passzát Lanzafame helyezte az üres kapuba.

A szünet után mezőnyfölényben futballozott a Honvéd - kapufájuk így is volt a fővárosiaknak -, a 66. percben Haris átlövésével mégis ismét a Debrecen szerzett vezetést. Alig telt el tíz perc, Varga Kevin kettőre növelte a vendégek előnyét. A hajrában beszorította ellenfelét a kispesti együttes, de Lanzafame szabadrúgásból szerzett góljával csak csökkenteni tudta a hátrányát.

Az új szezonban a kispesti csapat a negyedik bajnokiját is elveszítette, a debreceni együttes viszont három találkozót követően is százszázalékos.

Pakson is százszázalékos maradt a Fehérvár

A MOL Fehérvár FC kétgólos győzelmet aratott Pakson a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján.

Az éllovas piros-kékek sikerükkel százszázalékosak maradtak az élvonalban.

A mérkőzés elejétől jóval többet birtokolta a labdát az esélyesebb székesfehérvári csapat, amely 24 perc után gólra váltotta mezőnyfölényét. Hátrányban bátrabbá vált a hazai együttes, így Kovácsiknak is akadt dolga, ugyanakkor a megnyíló nagyobb területet jól használták ki a vendégek, akik növelhették volna előnyüket, de a szünetig több gól nem született a remek teljesítményt nyújtó kapusoknak köszönhetően.

A folytatásban is maradt a nyílt sisakos játék, mindkét fél előtt adódtak lehetőségek, melyek közül a Fehérvár használt ki egyet, s ezzel tulajdonképpen eldöntötte a három pont sorsát. Ugyan hátra volt még harminc perc, a Paks pedig támadott becsülettel, ám nem talált rést a vendégek védelmén, vagy Kovácsik védett bravúrosan, így a helyzeteikkel jobban sáfárkodó fehérváriak örülhettek a lefújáskor.

ZTE-siker az újoncok találkozóján

A 17. perctől emberhátrányban játszó Kaposvár hazai pályán 4-0-ra kikapott a szintén újonc Zalaegerszegtől a labdarúgó OTP Bank Liga negyedik fordulójának szombati játéknapján.

A két újonc csapat egyaránt pont nélkül várta a negyedik fordulót, igaz, a ZTE előzőleg csak két mérkőzést játszott. A vendégek nem nevezték a meccsre a nemrég szerződtetett, 26-szoros válogatott Stieber Zoltánt, aki júliusban távozott az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő DC Unitedtől, és 14 szezont töltött el légiósként.

A lendületesen kezdő hazaiak a 17. percben tíz főre fogyatkoztak Nagy Krisztián durvasága nyomán, az emberelőnybe került ZTE pedig egyre többet kezdeményezett. Ennek eredményeképpen egy perc alatt két góllal elhúzott a másodosztály bajnoka, a Kaposvár a félidő hajrájában jutott el újra helyzetekig.

A fordulás után a játékvezető les miatt érvénytelenítette az elszántan rohamozó hazaiak szépítő találatát, majd felváltva alakultak ki helyzetek a két kapu előtt. A hajrában a vendégek újabb két gólja megpecsételte a somogyi csapat sorsát, a ZTE 2012 áprilisa után nyert újra élvonalbeli mérkőzést.

Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×