eur:
394.24
usd:
369.95
bux:
65045.06
2024. április 20. szombat Tivadar
Nagy meglepetésre készül az OSC a vízilabda-elődöntőben

Nagy meglepetésre készül az OSC a vízilabda-elődöntőben

Az OSC 7-6-ra győzött a vendég Szolnok ellen a férfi vízilabda-bajnoki elődöntő második meccsén, így az utolsó mérkőzés dönt. Salamon Ferenc, az OSC játékosa szerint csapata jobban akarta a sikert, mint a szolnoki rivális.

A szolnokiak a vezető gól megszerzése után gyorsan hátrányba kerültek, és a negyedik negyed közepéig üldözték ellenfelüket. Az OSC előnye akkor elfogyott, de 21 másodperccel a vége előtt Bátori Bence góljával 7-6-ra győztek a házigazdák, és így életben maradtak döntős reményeik. A párharc az egyik fél hetedik pontjáig tart, így szükség lesz a harmadik mérkőzésre is. 

"Kemény mérkőzés volt, számítottunk is rá, mert egy elődöntőnek ilyennek is kell lennie. Nagyon jól játszottunk, kézben tartottuk a mérkőzést, a végén sajnos kiegyenlített a Szolnok, de még ezt is meg tudtuk fejelni, így maradt esélyünk a döntőre" - mondta az InfoRádiónak Salamon Ferenc, az OSC pólósa.

Az előző, elveszített mérkőzés után a Vincze Balázst a kispadon nemrég váltó Tóth László azt mondta, a játék több elemében fel kell javulniuk ahhoz, hogy győzzenek a Szolnok ellen, de Salamon úgy látja, nem volt semmiféle nagy titok a sikerük mögött.

"Talán jobban akartuk a győzelmet, és ez plusz energiát adott nekünk, elsősorban a védekezéshez, mert

hat gólt kapni a Szolnoktól igen jó teljesítmény"

- mondta a vízilabdázó.

Így csak a harmadik meccs dönt majd a fináléba jutásról, arról, hogy melyik csapat lesz az Eger ellenfele a döntőben.

"Ez lesz a szezonban a legnehezebb mérkőzésünk, a Szolnok sem fogja félvállról venni, hiszen már nekik is ez lesz az utolsó lehetőség. Úgy fogunk készülni, hogy élethalál meccs jön. Talán az esélyesség terhe egy kicsit jobban a szolnokiak vállát nyomja, de

mi sem feltartott kézzel megyünk oda,

mert mindenféleképpen ott szeretnénk lenni a bajnoki döntőben" - mondta Salamon Ferenc.

Ha máskor is tudni szeretne hasonló hírekről, vagy elmondaná a véleményét, lájkolja az InfoRádió Facebook-oldalát!

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

Kempf Zoltán egy időre háttérbe szorítja az influenszerkedést, és megcélozza az olimpiát

A világbajnok BMX freestyle-os néhány évre abbahagyta a versenyzést, de amikor a sportága bekerült az olimpiai programba, hamar visszatért. A népszerű influenszer az InfoRádióban elmondta: a BMX freestyle-ban nem lehet előre jósolni vagy esélyeket latolgatni, sok tényezőtől, körülménytől függ, hogy sikerül egy-egy verseny, de a kvótaszerzés lesz a célja a júniusi, budapesti olimpiai selejtezőn.

Kiderült, hány magyar dolgozik külföldön – és az is, mivel lehetne őket hazacsábítani

A magyarok főképpen a külföldön elérhető magasabb fizetés, az itthoni bizonytalanabb, kiszámíthatatlanabb jövő, valamint a "klíma" miatt vándorolnak ki valamelyik nyugat-európai országba – ez derült ki az Egyensúly Intézet felméréséből, amelyből javaslatcsomag is készült az intézet és a Vállalkozók és Munkáltatók Országos Szövetsége összefogásából. Az InfoRádió Kozák Ákost és Gazsi Attilát kérdezte.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.22. hétfő, 18:00
Dobrowiecki Péter Lengyelország-szakértő, az MCC Magyar-Német Intézet kutatási vezetője
Mitrovits Miklós történész, Lengyelország-szakértő
Forgalmi dugóba került az építőipar

Forgalmi dugóba került az építőipar

A 2022-es háborús és inflációs válság után nem egészen 2 évvel tulajdonképpen adottak a feltételek ahhoz, hogy a magyar építőipar és azon belül a lakásépítések lendületet kapjanak. Mégsem ez történik, az ágazati szereplők és szakértők szerint 2024-ban és még 2025-ben is kevesebb lakás készül el Magyarországon, mint 2023-ban, pedig az sem volt már egy jó év. Kicsit több mint egy évnyi válságtünet tehát bő 3 éves szakadékot hagy maga után. A gyors lassulás, lassú gyorsulás problémája ismert jelenség az autópálya-üzemeltetésben, a következménye bosszantó torlódás.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×