eur:
393.79
usd:
364.64
bux:
0
2024. március 29. péntek Auguszta

Megnyert meccset bukott el az olimpiai bajnok

Szász-Kovács Emese két nyert mérkőzés után a harmadikon kikapott, így nem lesz magyar érmese a budapesti párbajtőr WestEnd Grand Prix-nek.

A tavaly Rióban olimpiai bajnok vívónak a svájci Pauline Brunner, majd a német Julia Wagner nem okozott gondot, előbbit öt, utóbbit hat találattal verte. Szorosabb asszója volt Laurence Epée-vel, de a végéhez közeledve, 12-10-nél úgy tűnt, ezen a mérkőzésen is meglesz a hazai győzelem. A francia párbajtőröző azonban 12-12-re egyenlített, majd 14-14-nél a győzelmet érő tust is bevitte.

"Ez már egy megnyert meccs volt, én hibáztam" - kezdte értékelést Szász-Kovács Emese. "Három combszúrást is kaptam, amit nem szoktam, általában inkább én adok ilyeneket, vagy ha látom, hogy készülődik, akkor az ilyenekbe beleszúrok."

A magyar vívó hozzátette:

az motiválja, hogy a mai még nem az igazi Szász Emese volt, még van hova fejlődnie.

"Szomorú vagyok, hogy nem sikerült tovább versenyben maradnom, különösen azért sajnálom, mert itthon történt, sokan kijöttek értünk a csarnokba " - mondta.

Laurence Epée-vel korábban még nem vívott, de mint azt tréfálkozva megjegyezte: a francia előnyben volt, mert már a neve is azt jelenti: párbajtőr.

A 64-es főtáblára még egy magyar jutott fel. Mihály Kata a német Alexandra Ndolo elleni meccset még megnyerte, de a világranglista tunéziai éllovasával, Szarra Beszbesszel már nem bírt.

Szász Emese a 11., Mihály Kata pedig a 23. helyen végzett.

A férfiaknál az első körben volt egy magyar párharc, Nagy Dávid nyert Berta Dániel ellen, a legjobb 32 között azonban megállította őt a dél-koreai Kvon Jung Dzsun.

Peterdi András az első mérkőzésén egy tussal verte a csapatban kétszeres Európa-bajnok, kétszeres vb-bronzérmes svájci Max Heinzert, majd a második fordulóban ugyancsak szoros ütközetben, ráadástussal kapott ki Jiri Berantól.

A riói olimpián csapatban bronzérmes Somfai Péter magabiztosan kezdett egy kínai vívó ellen, a folytatásban viszont az egyik legerősebb ellenfél várt rá Yannick Borel személyében. A csapatban olimpiai, világ és Európa-bajnok, tavaly egyéniben Eb-győztes francia érvényesítette is a papírformát, fölényesen győzött úgy, hogy menetközben már 11-1-re is vezetett.

Nagy Dávid 19., Bányai Zsombor 24., Somfai Péter 25., Peterdi András 31., Berta Dániel 53., Siklósi Gergely pedig 56. lett.

Címlapról ajánljuk
A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

A 300 eurót is meghaladhatják az idei húsvéti költségek Szlovákiában

300 eurónál is többe kerülhet az idei húsvéti bevásárlás Szlovákiában. A Partners piackutató vállalat számításai szerint, 5 százalékkal kénytelenek többet költeni erre az emberek, mint tavaly. Az élelmiszer drágább, a húsvéti díszítés kicsit olcsóbb lett. Egyre több ünnepi asztalon jelenik meg a bárányhús.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×