eur:
394.42
usd:
365.17
bux:
65543.59
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Ismét a Hufnágel vezette négyes nyerte az olimpiai válogatót

A Hufnágel Tibor, Somorácz Tamás, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású egység nyerte a férfi kajaknégyesek csütörtöki versenyét, egyben olimpiai válogatóját a kajak-kenu országos bajnokságon, Szolnokon.

Az ebben a számban kiírt első ötkarikás válogatón is ez a hajó győzött júniusban azzal a különbséggel, hogy akkor Somorácz helyén még Dombvári Bence ült. Később ez a kvartett csupán a hetedik helyen végzett a moszkvai Európa-bajnokságon, ezért döntött úgy a szövetség szakvezetése, hogy új válogatót ír ki Rióra. Időközben kiderült, hogy Dombvári június 9-én, azaz éppen az első válogató napján pozitív doppingmintát szolgáltatott - a szervezetében a stanazolol nevű anabolikus szteroidra bukkantak -, így immár nélküle állt fel, s nyert ismét az egység.

A második helyen ezúttal is a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán vezette hajó végzett - ebben a négyesben is volt egy változás, nevezetesen az, hogy Tóth Dávid helyére Szalai Tamás került.

A Magyar Kajak-Kenu Szövetség korábbi közlése szerint a férfi kajak szakág végleges olimpiai csapatának összetételére Storcz Botond vezetőedző a mostani négyes válogató eredményei alapján fog javaslatot tenni. A javaslattal kapcsolatban az MKKSZ elnöksége hétfőn hozza meg végleges döntését.

"Minden elismerésem a győztes egységé, mert nagyon jól mentek, különösen az imponált nekem, ahogyan az első beülőben lapátoló Hufnágel diktálta a tempót. Persze ehhez a másik három legény tolóereje is kellett, s ez is megvolt. A győzelem egyértelmű, ehhez csak gratulálni lehet" - nyilatkozta a Kammereréket felkészítő, korábban több olimpiai bajnokot edző, a 2000-es évek elején sorozatban hatszor az Év edzőjének választott Fábiánné Rozsnyói Katalin a jochapress.hu-nak.

Az ob első napján a férfiaknál leginkább a fiataloké volt a főszerep, a nőknél pedig az olimpiára készülő egységek győztek. A kajakos Kozák Danuta triplázott, miután egyesben, Szabó Gabriellával párosban és végül a négyes tagjaként is a dobogó tetejére állhatott.

Az országos bajnokság szombatig tart Szolnokon, pénteken kilenc, a zárónapon pedig 13 döntőt rendeznek.

Eredmények (a szövetség eredményközlője alapján):

férfiak:

--------

500 m:

K-1:

1. Noé Milán (BHSE) 1:40.982 p

2. Csontos Csaba (BHSE) 1:41.155

3. Németh Viktor (EDF Démász Szeged) 1:42.335

K-2:

1. Szeiler Máté, Varga Márk (FÉMALK BOMBA) 1:31.190

2. Majercsik Szabolcs, Györgyjakab Máté (UTE) 1:31.370

3. Máthé Krisztián, Vidákovich Antal (UTE) 1:33.610

K-4:

1. Fodróczi Vilmos, Szeiler, Hájos Bálint, Varga (Pécs, FÉMALK BOMBA) 1:22.786

2. Majercsik, Piller Kristóf, Vidákovich, Györgyjakab (UTE) 1:23.406

3. Varga Buda, Rónai Tamás, Kalivoda Imre, Drevenka Marcell (UTE) 1:26.293

C-1:

1. Kiss Tamás (Csepel) 1:49.514

2. Fekete Ádám (UTE) 1:50.060

3. Vajda Attila (EDF Démász Szeged) 1:51.374

C-2:

1. Korisánszky Dávid, Ballér Tamás (KSI SE) 1:43.969

2. Lantos Ádám, Varga Patrik (Graboplast Győr) 1:46.743

3. Schmidt Richárd, Duró József (UTE) 1:46.863

C-4:

1. Kiss, Dóczé Ádám, Androkity Marcell, Jakus Zoltán (Csepel) 1:34.814

2. Nagy Péter, Vörös Balázs, Korisánszky D., Ballér (Graboplast Győr, KSI SE) 1:34.901

3. Schmidt, Dóri Bence, Duró, Lelovics Dávid (UTE) 1:37.828

1000 m:

K-4 - olimpiai válogató:

1. Hufnágel Tibor, Somorácz Tamás, Ceiner Benjámin, Kugler Attila (BHSE, ASE, BHSE, Vasas) 2:54.186

2. Kammerer Zoltán, Szalai Tamás, Pauman Dániel, Kulifai Tamás (Graboplast Győr, Vasas) 2:55.546

3. Ilyés Róbert, Noé Bálint, Nádas Bence, Koleszár Mátyás (BHSE, EDF Démász Szeged) 2:56.599

nők:

----

500 m:

K-1:

1. Kozák Danuta (UTE) 1:47.788 p

2. Lucz Dóra (UTE) 1:50.808

3. Takács Tamara (Vasas) 1:51.521

K-2:

1. Szabó Gabriella, Kozák (BHSE, UTE) 1:40.116

2. Katrinecz Rita, Malcsiner Eszter (UTE) 1:43.383

3. Hagymási Réka, Takács (BHSE, Vasas) 1:44.083

K-4:

1. Szabó G., Kozák, Csipes Tamara, Fazekas-Zur Krisztina (BHSE, UTE, Graboplast Győr) 1:29.353

2. Katrinecz, Szilágyi Anett, Malcsiner, Szabó Ágnes (UTE, KSI SE) 1:32.579

3. Szilvásy Nóra, Lucz D., Horváth Alexandra, Kárász Anna (UTE, EDF Démász Szeged) 1:36.246

C-1:

1. Lakatos Zsanett (Graboplast Győr) 2:08.177

2. Balla Virág (Graboplast Győr) 2:10.030

3. Devecseriné Takács Kincső (Graboplast Győr) 2:15.003

C-2:

1. Devecseriné, Balla 2:03.999

2. Molnár Rebeka, Bonyai Regina (Lágymányos, Bajai Vizisport) 2:10.406

3. Sztolyka Rita, Baló Gabriella (KSI SE) 2:29.053

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Korrigál a forint

Korrigál a forint

Csütörtökön kezdetben az euróval és a dollárral szemben is gyengült a forint, utóbbival szemben nagyobb mértékben, később azonban valamelyest korrigált a magyar fizetőeszköz. Ma megjelent a Magyar Nemzeti Bank Inflációs jelentése, amelyben többek között azt írták, hogy a forint gyengélkedése és a szolgáltató cégek visszatekintő árindexálása is hozzájárul ahhoz, hogy a 3%-os inflációs  célt csak 2025-ben éri el a jegybank.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×