Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

Óriási csatát vívott Kiss Norbert a kamion Eb-n

A címvédő Kiss Norbert, a Tankpool24 Mercedes magyar versenyzője a szombati első futamon kilencedik, a másodikon pedig ötödik lett a kamion Európa-bajnokság idei szezonjának második állomásán, az olaszországi Misanóban.

A sorozat honlapjának tanúsága és a 31 éves szombathelyi pilóta Facebook-bejegyzése szerint a címvédő az első versenyen a mezőny végéről volt kénytelen rajtolni, s az új fejlesztésű Mercedesszel - amelyet most próbált ki először versenyen - a kilencedik pozícióig kapaszkodott fel a 12 körös futam végéig.

A második, délutáni versenyen Kiss a pole pozícióból rajtolhatott - a fordított rajtsorrend szabálya és egy kizárás miatt -, s óriási csatát vívott ellenfeleivel, majd ötödikként ért célba.

A győztes mindkét futamon a cseh Adam Lacko volt.

Vasárnap újabb időmérő edzést, s két versenyt rendeznek Misanóban.

Címlapról ajánljuk

Varga G. Gábor: még egy olyat, mint az azerbajdzsáni repülőgép szerencsétlensége volt, nem engedhet meg magának a légi közlekedés

Az orosz-ukrán háború az elmúlt három és fél évben jóformán az egész világon megváltoztatta a légi közlekedést, hiszen Ukrajna felett tilos civil gépekkel repülni, Oroszország légterét pedig a kölcsönös szankciók miatt számos légitársaság nem használhatja. Ez mindent átalakított: az útvonalakat, a menetrendeket és az árakat is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×