Infostart.hu
eur:
382.73
usd:
328.03
bux:
0
2025. december 5. péntek Vilma

Babos Tímea: nem csak a pénz számít

A női teniszezők világranglistájának 39. helyén álló Babos Tímea idén már több mint 100 millió forintot keresett a pénzdíjakból.

A 22 éves soproni teniszező párosban döntőt játszott, egyesben pedig a nyolcaddöntőig jutott Miamiban, a vasárnap véget ért tornán, teljesítményéért 150 ezer dollárt kapott, összesen pedig már 366 ezer dollárnál, azaz több mint 100 millió forintnál jár 2016-ban - hangzott el az M1 aktuális csatorna kedd esti műsorában.

Babos kifejtette: pályafutásának elindítása sok pénzbe került, de szerinte nem az anyagiakon múlt, hogy jó játékos vált belőle.

"Attól függetlenül, hogy valakinek több milliárd forintja van, nem biztos, hogy a lánya vagy a fia ott tud lenni az első 40-ben vagy a top 10-ben" - vélekedett.

Hangsúlyozta: a munkát tartja a legfontosabbnak, és azt a rengeteg energiát, amellyel az elmúlt évek során az egész családja, és a színfalak mögött mások is segítették a szereplését.

A teniszező édesapja úgy fogalmazott, hogy korábban nagy lemondással járt lánya versenyeztetése, de a most megkeresett jövedelemből már mindent tudnak finanszírozni.

"Ezeknek a pénzeknek egy jó részét mindig visszaforgattuk abba, hogy sokkal jobb körülmények között tudjon dolgozni, edzeni, élni. Ez mindig jó befektetésnek bizonyult, mert fejlődött a játéka. Ő még gyakorlatilag saját erőből jutott oda, ahova jutott. Főleg szakmai segítséget kapott a mindenkori szövetségtől" - mondta Babos Csaba.

Richter Attila, a Magyar Tenisz Szövetség főtitkára elmondta, hogy manapság a fiatalok - mint a junior világranglistát vezető Valkusz Máté és Gálfi Dalma - karrierjét már azok a támogatások viszik előre, melyeket a szervezet rájuk fordít. Mint kifejtette: három-négy évvel ezelőtt megközelítőleg 60-80 millió forint állami támogatást kapott a sportág, ez jelenleg már 400 millió forint évente. Az összeg jelentős részét az utánpótlás-nevelésére fordítják.

"Az anyagi szempontot nem szabad figyelmen kívül hagyni, ebben jelenleg a szövetségnek nagyon nagy szerepe van. A kiemelt kormányzati támogatásnak köszönhetően az elmúlt három évben rendkívüli mértékben tudtuk növelni a fiatalokra, az utánpótlás-nevelésre fordított összegeket" - közölte Richter.

Ahogy a szövetség főtitkára elmondta, a magyar sport olimpiaközpontú, ezért szerencsés, hogy a legmagasabban jegyezett magyar teniszező, Babos Tímea minden bizonnyal ott lehet majd Rio de Janeiróban.

A tavalyi év végén Babos még csak az egyéni WTA-rangsor 85. helyén állt, és idén már háromszor javított, mire eljutott a karriercsúcsot jelentő 39. pozícióig. Ilyen előkelő helyet magyar játékos legutóbb 2009-ben foglalt el, akkor Czink Melinda a 37. helyen állt.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta, a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját. Nem vagyunk még kint a vízből, de egy kevésbé feszült és kockázatos időszak előtt állhatunk. Ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Drónok veszélyeztették Zelenszkij életét, Ukrajna egyik legnagyobb városa ellen készül orosz offenzíva – Háborús híreink pénteken

Egy ír hadihajó több drónt észlelt Volodimir Zelenszkij repülőgépének útvonala közelében, az ukrán elnök Dublinba érkezésekor. A drónok pontosan akkor és ott repülhettek el, ahol az ukrán elnök útvonala az eredeti tervek szerint vezetett volna. Oroszország nagyobb offenzívára készül, azzal a céllal, hogy elfoglalják Odesszát és Mikolaivet, elvágják Ukrajnát a Fekete-tengertől – írta meg két orosz katonai elemzőre hivatkozva az orosz MK.ru. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfrissebb eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×