A német Ottmar Hitzfeld által irányított svájci válogatott - amely jelenleg hatodik a világranglistán - két év alatt 18 mérkőzésen csupán egyszer kapott ki, és a szakértők szerint bármelyik csapatot meglepheti a vb-n.
"Képesek vagyunk arra, hogy bejussunk a legjobb 16 közé, ez a célunk, ha ezt sikerül elérni, onnantól már nincs határ" - nyilatkozta Hitzfeld. Érdekes, noha ismerve az elmúlt évtizedeket tekintve a svájci lakosság változásának adatait, nem hihetetlen, hogy a válogatottjuk keretében öt (!) albán anyanyelvű játékos is szerepel.
Hitzfeld egyébként döntőnek tartja a vasárnapi mérkőzést, ugyanis úgy fogalmazott: "A csoportmérkőzések során három döntő vár ránk." A kapitány kellemes meglepetésként értékelte, hogy honfitársa, a Formula-1 uralkodó világbajnoka, Sebastian Vettel - aki a levél megszólításából, Liebe Herr Hitzfeld, is kikövetkeztethetően nem közeli ismerőse a kapitánynak - írásban is jókívánságait fejezte ki a csapatnak, s a spanyolokat kívánta ellenfélnek majd a kieséses szakaszra. Vagy elnézte a sorsolást, vagy gondolatban nagyon is előremerészkedett. Így zárta sorait: Hopp Schwiiz, azaz hajrá, Svájc!
Az ecuadoriaknál a Manchester United szélsője, Antonio Valencia a legnagyobb sztár. A masszív dél-amerikai válogatott képes lehet meglepni riválisait, ha másért nem, akkor azért, mert a brazíliai klímához a négy csapat játékosai közül az ecuadoriak tudnak legkönnyebben alkalmazkodni.
A találkozó délután 6 órakor kezdődik Brazíliavárosban.
A hajózási szakértő elmondta, miért nem érzékelhette a becsapódást a szállodahajó legénysége