eur:
389
usd:
360.74
bux:
68399.14
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Téli olimpia: még nem volt ilyen napja a lengyeleknek, de nekünk is jó napunk volt

Az eddigi második és harmadik legjobb magyar eredményt hozta a 2014-es olimpián a szombati nap: Heidum Bernadett a kilencedik helyen végzett rövid pályás gyorskorcsolyázásban, Miklós Edit pedig tizenötödik lett szuper-óriásműlesiklásban.

Nagyon nehéz volt a 2,2 kilométeres pálya a női alpesi sízők szuper-óriásműlesikló versenyében. A 49 rajthoz állt versenyzőből 18 nem ért célba...

Ezért is óriási teljesítmény, hogy mindkét magyar, Berecz Anna és Miklós Edit is végigment a pályán, nem is akárhogyan. A mezőny utolsó negyedében rajtolhattak, akkorra a hó minősége romlott a délelőttihez képest, talán ha a legszűkebb elitben rajtolhatnak, 4-5 hellyel jobb helyen végeznek. Igaz, nem is mentek hibátlan pályát.

Alkalmasint erre célzott az alpesi sízésben minden idők második legjobb magyar olimpiai helyezését elérő Miklós Edit (természetesen a "csúcs" is az övé, a lesiklásban szerzett hetedik helyével), aki a következőket mondta a helyszínen az MTI munkatársának: "Szerettem volna megint a legjobb tízbe kerülni, de nem vagyok elégedetlen ezzel a hellyel sem. A pálya felső szakasza most sem sikerült jól, hibáztam azon a részen".

Berecz Anna szavai azt érzékeltetik, a mezőny végén indulókra hatott a meglepően sok kiesés: "Engem nem zavart a nagy meleg, de a pálya végén, ahol nagyon sokan kiestek, talán túl óvatos voltam. Ahogy lesiklásban, úgy most is lehetett volna jobb a menetem, ezért nem vagyok elégedett az időmmel."

Az erdélyi Miklós Edit 15., Berecz Anna a 28. helyen végzett. A versenyt és az olimpiai aranyat az osztrák Anna Fenninger nyerte meg, sőt a harmadik hely - a lesiklásban győztes, német Maria Höfl-Riesch mögött - honfitársnőjének, Nicole Hospnak jutott. Talán nem jött nekik rosszul, hogy a pályát az osztrákok edzője jelölte ki.

A rövid pályás gyorskorcsolyázásban két magyar hölgy és két magyar úr versenyzett. Utóbbiak, Liu Shaolin Sándor és Knoch Viktor már az 1000 méter negyeddöntőjében. Egyiküknek sem sikerült továbbjutni, Liu a negyedik, Knoch az ötödik lett futamában. (Így Liu a 16., Knoch a 18. helyen végzett.)

A szocsi olimpián ebben a versenyszámban született először kettős orosz győzelem: a bajnok a tavaly Debrecenben két vb-ezüstöt is nyert, itt, az olimpián 1500-on már bronzérmes Viktor An lett. Viktor kétségtelenül győztes, de nem "igazi" Viktor: An Hjun Szunak született 28 éve Szöulban, csak 2011 óta orosz állampolgár.

A hölgyek 1500 méteres versenyében az Eb-bronzérmes Kónya Zsófia hamar elvérzett (30.), az idei Eb-második Heidum Bernadett azonban az elődöntőbe jutott. Onnan azonban futamában a harmadik helyet megszerezve nem tudott tovább lépni. Végül a B-döntő negyedikeként a kilencedik helyen végzett, tegyük hozzá: a harmadik legjobb európaiként. (Kínai aranyérmest ünnepeltek, az 1000 méteren ezüstérmes olasz Fontana, aki a magyar küldöttség zászlóvivőjét megelőzte az elődöntő futamában, már a második érmét nyerte Szocsiban.)

A nap utolsó magyar indulója a debreceni Nagy Konrád nagypályás gyorskorcsolyázó volt, aki a 26. helyet szerezte meg az 1500 méteres távon. A verseny nagy meglepetéssel zárult: a lengyel Zbigniew Brodka megtörte a holland férfiak eddigi egyeduralmát. A legjobb "tulipánosnak", Koen Verweijnek be kellett érnie az ezüsttel - nem lesz könnyű megemésztenie, hogy három ezredmásodperccel maradt le az aranyról.

A lengyeleknek egyébként sporttörténeti napjuk volt: a téli olimpiák históriájában még soha nem nyertek egy napon két aranyérmet. A léptékek: a 2014-es olimpia előtt a lengyelek összesen két téli olimpiai aranyat nyertek. (Egyet Wojciech Fortuna 1972-ben, egyet a Szocsiban is győztes Justyna Kowalczyk.) Oroszországban remekelnek, bő egy hét alatt nyertek négyet, szombatig kettőt és szombaton kettőt. Brodka három ezreddel nyert, az első kétszeres olimpiai bajnok lengyel téli sportolóvá előugró Kamil Stoch 1,3 ponttal nyert, az is nagyon pici különbség. De akad ember Lengyelországban, akit ez érdekel?

Hihetetlen versenyt hozott a női 4x5 kilométeres sífutóváltók csatája. A toronymagas esélyes norvégok csak ötödikek lettek, nem tudtak beleszólni az éremcsatába. Úgy tűnt az utolsó váltásokkor, hogy a finnek és a németek egymás között döntik el az elsőséget, ám a svéd Charlotte Kalla, aki már két egyéni ezüstöt nyert Szocsiban, utánuk eredt. Méterről méterre, másodpercről másodpercre faragott a hátrányából, s végül megnyerte a versenyt magának, s a svéd váltónak.
Szkeletonban Alekszandr Tretyjakov győzött, az oroszoknak aranyat nyerve.

Óriási mérkőzést hozott a férfi hokitorna egyik szuperrangadója, az Oroszország-Egyesült Államok találkozó. A 2-2-re végződött találkozót szétlövés döntötte el, a büntetőpárbajban az amerikai Timothy Leif ("T. J.") Oshie három büntetőt is értékesített, s ezzel megnyerte csapatának a mérkőzést. Ettől persze még az oroszok simán lehetnek olimpiai bajnokok...

Címlapról ajánljuk
Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

Az új programjáról dönt a CDU – Angela Merkelnek csak a szelleme kísért a kongresszuson

A korábban kiszivárgott tervezet szerint több területen is szembe megy a korábbi merkeli politikával a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) új programja, amelyet a küldöttek fogadnak el a párt hétfőn kezdődött háromnapos kongresszusán. A tanácskozáson nincs is jelen a korábbi pártelnök- kancellár, de a kongresszusra korábbi politikája közvetve mégis rányomta bélyegét.

Bartók András: nagy húzásra készül a kínai elnök, az egész európai gazdasági közösséggel együttműködne

A kínai–európai kapcsolatok megerősítése lehet Hszi Csin-ping európai körútjának legfőbb célja – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Nemzetközi Kapcsolatok és Diplomácia Tanszékének oktatója. Bartók András arról is beszélt, hogy milyen témák kerülhetnek a középpontba a kínai államfő magyarországi látogatásán.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
Ugrik az OTP!

Ugrik az OTP!

Ázsiában felemás hangulatban telt a kereskedés hétfő reggel, ezt követően Európában délutánra már határozott pluszban vannak a tőzsdék és Amerikában is folytatódik az emelkedés. A hét első napján idehaza a külkereskedelmi adatokra volt érdemes figyelni, külföldön pedig nem várható nagyobb piacmozgató esemény. A magyar tőzsdén is kedvező hangulatban telik a kereskedés, elsősorban az OTP-nek köszönhetően.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×