Infostart.hu
eur:
391.09
usd:
331.76
bux:
110884.11
2025. december 23. kedd Viktória

Gyurta Dániel napja lehet a mai

Az előzetes esélylatolgatások során is úgy tűnt, és a londoni formája alapján is valószínűsíthető, hogy Gyurta Dániel napja következhet az olimpián: a szerdai versenynapon rendezik a férfiak 200 méteres mellúszásának döntőjét, amelynek a keddi nap alapján ő a fő esélyese.

A szám kétszeres világbajnoka eddig kirobbanó formában szerepelt a brit fővárosban, 100-on háromszor döntötte meg az országos csúcsot úgy, hogy már az előfutamban sikerült - életében először - áttörnie a bűvös egyperces határt, s a fináléban elért 59.53 mp-es eredményével mindössze négy századmásodperccel szorult le a dobogóról. A legjobb időt érte el a selejtezőben, majd az elődöntők összesítése alapján a végén kiengedve is a második lett.

Az uszodában nem ő lehet az egyetlen, aki örömet szerez majd a magyar szurkolóknak, mivel a női 200 pillangó döntőjét is a szerda esti programban rendezik, és Jakabos Zsuzsanna is ott lesz a rajtnál.

A szerdai programban nem csak az úszóktól lehet jó eredményt várni, az ExCeL központban ugyanis pástra lép majd a párbajtőröző Imre Géza, illetve az eddig egészen kiválóan szereplő cselgáncscsapat két tagját, Mészáros Anettet (70 kg) és Madarász Tamást (90 kg) is tatamira szólítják majd.

Csonka Zsófia vasárnap légpisztolyban a 16. helyen végzett, szerdán pedig a 25 méteres számban, sportpisztolyban próbál majd meg a döntőbe jutni.

Az amerikaiakkal szemben 14-13-as vereséggel kezdő női vízilabda-válogatott Kína ellen játssza második csoportmeccsét.

Címlapról ajánljuk
Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×