Infostart.hu
eur:
391.09
usd:
331.76
bux:
110884.11
2025. december 23. kedd Viktória

Három nap alatt 2,1 millió néző a helyszíneken

A londoni olimpia első három napján összesen 2,1 millió néző tekintette meg a versenyeket a helyszíneken.

A szervezők keddi közlése szerint szombaton 856 ezren, vasárnap 900 ezren, hétfőn pedig 370 ezren voltak szemtanúi a küzdelmeknek.

A legtöbben, visszafogott becslések szerint is legalább félmillióan az országúti kerékpárosok 250 km-es mezőnyversenyét látták szombaton. Egy nappal később ugyancsak sokakat, mintegy 300 ezer nézőt vonzott az országúti kerékpárosok női versenye.

A szervezők azt is közölték, hogy szombaton a jegytulajdonosok 86 százaléka, vasárnap 92 százaléka, hétfőn pedig 88 százaléka jelent meg a lelátókon.

A jegy nélkül maradt brit szurkolók körében különösen nagy visszatetszést keltettek az üresen tátongó széksorok. A jelenséget főleg annak tulajdonítják, hogy a nemzetközi sportszövetségek és a nemzeti olimpiai bizottságok csak részben használták ki a nekik juttatott jegykontingenst.

Colin Moynihan, a Brit Olimpiai Bizottság elnöke kedden felszólította a Nemzetközi Olimpiai Bizottságot, hogy viseltessen több felelősséggel a jövőbeni olimpiák vendéglátói iránt, és fejlesszen ki egy központosított jegyelosztó rendszert.

Címlapról ajánljuk
Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

Ezeket tanácsolja a szakértő, hogy biztonságosak legyenek az ünnepi fogások

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal élelmiszeriparért és élelmiszerbiztonsági ellenőrzésért felelős elnökhelyettese az InfoRádióban arról beszélt, mire figeljünk a nyers húsok, halak és tojás esetén annak érdekében, hogy semmilyen emésztőrendszeri panasz, megbetegedés ne árnyékolja be az adventi és karácsonyi időszakot.
VIDEÓ
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×