Infostart.hu
eur:
376.08
usd:
321.8
bux:
0
2026. április 8. szerda Dénes

Új elnöke lesz a Magyar Jégkorong Szövetségnek

Új vezetője lesz a Magyar Jégkorong Szövetségnek (MJSZ), mivel az eddigi elnök, Studniczky Ferenc nem jelölteti magát a június 11-i tisztújító közgyűlésen.

"Úgy döntöttem, hogy átadom a stafétabotot, egyben bízom abban, hogy az új elnök további impulzusokkal segíti az elmúlt évek sikertörténetének folytatását. Ezúton is megköszönöm a sportolók, a sportágért dolgozó szakemberek munkáját és a szurkolók támogatását" - fogalmazott Studniczky Ferenc, aki az elnökségnek már jelezte távozási szándékát.

"Éppen most nézem át azokat a papírokat, amelyeken ismertetem a terveimet még a megválasztásom előtt. És azt kell, hogy mondjam, szinte mindent sikerült véghez vinni. Szép hét évet zárok most le" - mondta Studniczky Ferenc.

Az 56 esztendős Studniczky napra pontosan hét évig volt elnök: 2003. június 11-én választották meg. Amióta ő vezette az MJSZ-t, azóta a magyar hoki története legsikeresebb időszakát éli, például a válogatott 2008-ban - hetven év kihagyás után - ismét feljutott a világ élvonalába. Az ország több városában fedett pálya épült, felnőtt férfi és női, illetve utánpótlás-vb-knek adtak otthont, míg a nemzetközi szövetség két hete ítélte oda Budapestnek a 2011-es divízió I-es vb rendezési jogát.

Címlapról ajánljuk
Donald Trump az utolsó órákban lefújta az Irán ellen tervezett armageddont
Tudósítónktól

Donald Trump az utolsó órákban lefújta az Irán ellen tervezett armageddont

Nem sokkal magyar idő szerint éjfél után, az utolsó pillanatban lefújta a „civilizáció pusztító” támadást Irán ellen az amerikai elnök. Donald Trump közölte, hogy két hetes tűzszünetben állapodtak meg Teheránnal. Ez idő alatt a hajózás is akadálymentessé válhat a Hormuzi-szorosban.

J. D. Vance élőben kapcsolta Donald Trumpot Budapesten: „imádom Viktort, nem engedte, hogy megtámadják az országát”

A magyar–amerikai barátság napja címmel nagyszabású rendezvényt tartottak az MTK Sportparkban. Az eseményen beszédet mond J. D. Vance amerikai alelnök és Orbán Viktor miniszterelnök.
inforadio
ARÉNA
2026.04.08. szerda, 18:00
Orbán Balázs
a miniszterelnök politikai igazgatója, a Fidesz–KDNP választási kampányfőnöke
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×