Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Titkos teszteléssel gyanúsították meg Michael Schumachert

Zárt kapuk mögött próbálta ki új autóját egy angliai pályán Michael Schumacher, a Forma-1-es Mercedes GP hétszeres világbajnok pilótája. Ezt többen tesztelésnek minősítették, a német szóvivője viszont azt mondta: csupán filmeztek.

Teszteléssel gyanúsították meg az idén három év kihagyás után visszatért Michael Schumachert, aki Rockinghamben száz kilométert tett meg újjáépített autójával.

Szóvivője szerint viszont csupán egy filmfelvétel kedvéért körözött a hétszeres világbajnok német pilóta az angliai pályán. Ez pedig nem ütközik az F1 szabályzatával, amely tiltja a tesztelést idény közben - szögezte le a szóvivő.

Tény, hogy a hétvégi Spanyol Nagydíjra készülő, 41 éves versenyző egy alaposan átalakított autóval száguldozott, amelynek egyebek mellett a mérnökök a vezetőfülkéjén, a keréktávján, illetve az alvázán is változtattak.

Korábban már híresztelték, hogy Schumacher járműve teljesen új alvázat kap, de ezt a Mercedes GP csapatfőnöke cáfolta.

"Amit Barcelonára beépítünk az egyik versenyen megsérült alváz helyett, az egy korábban már tesztelt változat" - nyilatkozta a múlt héten Ross Brawn.

Michael Schumacher négy futam után tíz pontjával az egyéni pontverseny tízedik helyén áll, míg csapattársa, a szintén német Nico Rosberg 50 ponttal a második.

Címlapról ajánljuk

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×