Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Dárdai Pál folytatná

Bár a Hertha BSC kiesett a Bundesliga első osztályából, a berliniek magyar válogatott labdarúgója, Dárdai Pál a második ligában is folytatná.

"Ha éjjel felébresztenek, hogy fociznom kell, akkor focizok" - jelentette ki Dárdai Pál, aki hangsúlyozta: amennyiben a klubnak szüksége van rá, és új szerződést ajánl, minden valószínűség szerint elfogadja azt. Jelenleg még - június 30-ig - korábbi szerződése van érvényben, amely azt irányozta elő, hogy a magyar játékos ősztől két évig még az amatőröknél folytatja és párhuzamosan megkezdi az edzői munkát. A kieséssel azonban új helyzet állt elő, a csapattól többen távoznak, így Dárdaira a sajtó szerint továbbra is minden bizonnyal a profik között lesz szükség.

A 34 éves középpályás - aki 1997 januárjában öltötte magára először a kék-fehérek mezét és azóta a mérkőzések számát tekintve a klub történetének rekordere lett - arra számít, hogy a vezetők az elkövetkező napokban, illetve hetekben mindenkivel - így vele is - tárgyalnak majd a jövővel kapcsolatos elképzelésekről.

"Meghallgatom az ajánlatot, és azt követően döntök" - nyilatkozta a játékos, aki ugyanakkor azt is hozzátette, hogy a jövőt jelentős mértékben befolyásolhatja korábban sérült jobb bokája, amely még mindig nem tökéletes. Afelől azonban mindennek ellenére semmi kétséget nem hagyott, hogy megfelelő szerződés esetén - és ha bokája engedi - legalább egy évig mindenképpen folytatná a játékot, immár a második ligában. A berlini klubhoz ezer szállal kötődő Dárdait - saját szavai szerint - egyáltalán nem zavarja, hogy a Bundesliga másodosztályában természetesen jóval alacsonyabb lenne a fizetés.

Nézete szerint az elkövetkező hetekben eldől, hogy ki lesz az edző, a klubtól ki távozik, a vezetők kire tartanak igényt, illetve tudnak-e új játékost igazolni. Így eldől az is, hogy vele mit akarnak. "Ha azt akarják, hogy játsszam, akkor játszom, ha pedig azt, hogy kezdjem meg az edzői tanulmányokat, akkor azt csinálom" - fogalmazott Dárdai utalva arra, hogy a korábbi szerződése két évre még mindenképp a Herthához köti.

A magyar játékos szerint fejben felkészült "mind a két életre", azaz arra, hogy továbbra is játszania kell, vagy megkezdi a levezetést, illetve az edzősködést. "Majd meglátjuk, hogy mit hoz a sors" - jelentette ki. A csapat egyébként május 22-ig edz, és addig minden eldől - tette hozzá.

A kiesés okaival kapcsolatban úgy vélekedett, hogy rossz volt a játékospolitika, tavaly nyáron több jó és egyben meghatározó játékost engedtek el, akiket nem sikerült pótolni. Gondot jelentett az is, hogy mentálisan nem volt elég erős a csapat, kevés volt a "vagány gyerek" - jelentette ki utalva többek között a szerb válogatott Pantelic és az ukrán Voronyin elengedésére. A Hertha belekerült egy olyan gödörbe, ahonnan már nem volt kiút - hangoztatta Dárdai.

Ami pedig a magyar válogatottat illeti, az MTI-nek Dárdai elmondta, hogy ha folytatja a játékot és hívják, akkor szívesen megy. Ez vonatkozik a Németország elleni találkozóra is, amelyre május végén kerül sor. Az ugyanakkor számára is nagy kérdés, hogy milyen a mostani német válogatott, ugyanis az eddigi góllövők, Klose, Gomez és Podolski formán kívül vannak. "Bár a németek mindig fel tudják szívni magukat" - tette hozzá.

Címlapról ajánljuk
Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

„A mai napon a kormány nevében benyújtom az Országgyűlésnek az Alaptörvény 17. módosítását” – írta Facebook-oldalán Magyar Péter miniszterelnök, aki szombat délután videóüzenetben és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Az új köztársasági elnököt az alkotmányozási folyamat lezárultáig, de legfeljebb 5 évre az Országgyűlés választja meg, várhatóan még nyáron. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A jelenlegi képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól már alkalmazandó lesz. Vármegye helyett újra megye jön, nem lesznek főispánok sem.

Megváltoztak a nyarak, itt a bizonyíték: a mai magyar gyerekek egy sokkal forróbb éghajlatba születtek bele

A különböző generációk teljesen más nyarakat ismertek meg: több forró nap fordult elő a 2013–2025 között született Alfa-generáció születési időszakában, mint a megelőző X, Y és Z generáció idején együttvéve. A HungaroMet adatelemzéséből az is kiderül, hogy Budapesten egyre gyakoribbak és tartósabbak a hőhullámok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×