Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Kilencpontos MLSZ-intézkedési program a bundaügyben

A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) vezetősége kilenc pontban határozta meg a bundabotránnyal kapcsolatos elsődleges intézkedéseket.

A szervezet keddi sajtótájékoztatóján többek között elhangzott: Helmeczy László alelnök felkérte a Nemzeti Nyomozó Irodát és az Igazságügyi Minisztérium államtitkárát, hogy a bűncselekmények felderítésében járjanak el. Helmeczy elmondta: ismeretlen tettesek ellen háromoldalas büntető feljelentést tettek, amelyben több mérkőzés is szerepel, ezek közül kettő olyan, amelyet sárga, illetve piros jelzéssel illetett az európai szövetség (UEFA) úgynevezett monitoring rendszere.

Az MLSZ intézkedései között az is szerepel, hogy létrehoztak egy telefonvonalat, valamint egy elektronikus elérhetőséget, amelyekre folyamatosan várják az üggyel kapcsolatos bejelentéseket.

Csalás bűntett gyanúja miatt feljelentés-kiegészítést rendelt el ismeretlen tettes ellen a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) Gazdaságvédelmi Főosztálya a sajtóban az utánpótlás labdarúgó-válogatottak egyes mérkőzéseinek befolyásolása kapcsán tett nyilatkozatok alapján - közölte az MTI-vel az NNI szóvivője kedden.

Bartha László elmondta: a feljelentés-kiegészítés elrendelése azt jelenti, hogy a hatóságnak 15 napja van arra, hogy megállapítsa, történt-e bűncselekmény és szükséges-e nyomozást elrendelni.

A szóvivő hangsúlyozta: az eljárás érdekeire tekintettel további információkat az eljáró szerv egyelőre nem ad.

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×