Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

A Videoton leszakíthatja üldözőjét

A hétvégén rendezik a labdarúgó NB1 15., utolsó őszi fordulójának hátralévő mérkőzéseit, illetve egy elhalasztott találkozót, amelyen a Debrecen a Honvéd otthonába látogat.

A Debrecen együtteséből szokás szerint sok játékos hiányzik majd: a Honvéd ellen nem játszhat Bodnár László, Feczesin Róbert, Laczkó Zsolt, Mirszad Mijadinoszki, Luis Ramos és Szélesi Zoltán sem, mivel augusztus 8-án, azaz a meccs eredeti időpontjában még nem volt a Loki labdarúgója. További öt játékos sérülés miatt nem állhat Herczeg András klubmenedzser rendelkezésére. A hiányzók ellenére a címvédő számára létfontosságú a három pont megszerzése, hiszen a csapat a Kecskemét keddi legyőzésével még csak egy lépést tett a listavezető Videoton felé a tabellán.

A forduló rangadóján a Videoton a Győrt látja vendégül. A listavezető fehérvári együttes már biztos őszi elsőként fogadja a tabellán harmadik győrieket. A székesfehérvári csapat eddig 83 mérkőzést játszott a Győrrel: ezeken a Videoton 27-szer győzött, 23 döntetlent ért el és 33 alkalommal kapott ki. Ha a Videóton újra győz, és az Újpest elbukik Angyalföldön, tovább növelheti előnyét.

A budapesti csapatok derbijén az Újpest a Vasashoz látogat. A lila-fehéreknek nagy szükségük van a három pontra, mert egy esetleges pontvesztéssel tovább nőhet hátrányuk a Videoton mögött. A találkozón kérdéses Rajczi Péter szereplése kérdéses, mert a volt válogatott csatárnak a székesfehérváriak elleni rangadón megsérült a térde, a regeneráció ütemétől függ, hogy játszhat-e a Vasas elleni bajnokin.

Az utóbbi játéknapokon rendre sikeres Zalaegerszeg Nyíregyházára utazik. Csank János együttese a hosszú utazás ellenére is győzelemre számíthat a sereghajtó nyírségi együttes otthonában, ha ez valóban megtörténik, a Spartacus nehéz tavasz elé néz.

Az MTK a Diósgyőrt fogadja. A találkozó tétje, hogy a fővárosi kék-fehérek a középmezőny élére kerülnek, vagy a diósgyőriek elmozdulnak az utolsó előtti kieső helyről.

Pakson két olyan együttes csap össze, amely szintén a kiesés elől menekül: a paksiak hazai pályán bárkire veszélyesek, bizonyítja ezt az Újpest elleni sikerük, így nem az utóbb időben szeszélyes formát mutató Haladás számít a meccs esélyesének.

Vasárnap a szezont jól kezdő Pápa Kaposvárra utazik, a két középcsapat találkozóján döntetlenre lehet számítani.

Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×