Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 8. vasárnap Zsombor

Állami garancia a Balatonringnek

Megkapja az állami garanciát a szükséges hitel felvételéhez a sávolyi gyorsasági-motoros-versenypálya spanyol beruházója, így a válság ellenére megépülhet a Balatonring, amely 2019-ig nyerte el a MotoGP versenyek rendezési jogát. Ezt Ujhelyi István és Suchman Tamás, a kiemelt beruházás két mentora jelentette be Sávolyon.

Ujhelyi István államtitkár hangsúlyozta, hogy a MotoGP verseny jogtulajdonosával, a Dornával eddig senki nem tudott öt évnél hosszabb időre szerződést kötni, csak Magyarország, ami nagyfokú bizalmat jelent az ország és a beruházók iránt is.

Hozzátette: a verseny rendezésének ilyen hosszú távú lehetősége mind turisztikai, mind nemzetgazdasági szempontból nagy jelentőségű. Suchman Tamás, a térség szocialista országgyűlési képviselője arról számolt be, hogy a napokban meghozott kormánydöntés értelmében a Balatonring építőjének maximum 15,3 milliárd forintnyi hitelfelvételéhez 80 százalékban vállal üzleti alapú garanciát az állam.

A politikus kitért arra is, hogy a beruházó teljesítette eddigi vállalásait, és az építkezés mintegy 25-30 százalékát már saját erőből teljesítette. Az eredeti tervek szerint az idén ősszel rendezték volna az első versenyt Sávolyon.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában
„Őrült ámokfutás”

Három holttestet találtak a krakkói lövöldöző otthonában

Két nő és egy férfi holttestét találták meg a krakkói lövöldözés elkövetőjének otthonában – közölte szombat esti sajtóértekezletén Donald Tusk lengyel kormányfő.

Hiszti, nyafogás, túlérzékenység – Túl könnyen ráöntik a felnőttek a gyerekekre az ítéletet

A 14–19 éves magyar fiatalok több mint harmada rendszeresen szorongva kezdi a napját az UNICEF Magyarország megbízásából készült kutatás szerint. Az iskolai és családi elvárások mellett a kortárs bántalmazás is megterheli őket, miközben sokan attól tartanak, hogy nem veszik komolyan a problémáikat. Az InfoRádió Szepesi Dominikát, az UNICEF Magyarország munkatársát kérdezte.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×