Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 18. vasárnap Piroska

Bronzérmes a világbajnokságon a férfi kardcsapat

A magyar vívó-válogatott négy érméből hármat a kardozók szereztek meg a törökországi világbajnokságon. Nagy Orsolya és Decsi Tamás mellett a férfi együttes is bronzérmes lett Antalyában.

 A Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász négyes a helyosztón az orosz alakulat ellen nyert, mégpedig 45-44-re.

Az idén Európa-bajnoki negyedik magyar együttes, amely háromnegyed részben meggyezik a vb-címvédő kvartettel - Nemcsik Zsolt helyén most Iliász Nikolász szerepelt -, a dél-koreaiak és a fehéroroszok legyőzése után az elődöntőben kikapott a románoktól, így vívhatott a harmadik helyért.

A helyosztón ugyancsak megfiatalított orosz csapat állt a pást másik végében, így egyenlő esélyekkel kezdődhetett az összecsapás.

Ezúttal Decsi parádézott, mindhárom asszóját magabiztosan nyerte, plusz nyolcas mutatóval zárt. Lontay kétszer nyert, egyszer kikapott, összességében eggyel több tust adott, mint amennyit kapott. Az utolsó mérkőzésig remeklő Szilágyinak viszont ezúttal nem igazán ment, mindhárom asszóját elvesztette (-8), de még ez is belefért. Utolsóként 40-34-es állásnál ment fel a pástra, ellenfele, Resetnyikov azonban fokozatosan ledolgozta az oroszok hátrányát, sőt, 43-41-re el is ment. Szilágyi innen jött vissza, 44-43-ra, majd egy akcióját elvették, ezzel 44-44-lett, a következőt azonban már - hosszas videózás után - a vezetőbíró megadta.

"Kilenc asszóm volt a bronzmeccsig, mindig befejező emberként léptem pástra, nagyon elfáradtam - mondta az MTI-nek Szilágyi. - Az oroszok ellen rosszul vívtam, nem éreztem a távolságot, nem jöttek be az akcióim, de szerencsére a társaim eredményesek voltak, és az első két párharcomat én is csak kevéssel vesztettem el. A végén az Európa-bajnok Resetnyikov nagyon megfogott, megpróbáltam technikásan vívni, akciókat csinálni, de semmi sem jött be. Amikor már ő vezetett, azt mondtam magamnak, ha máshogy nem megy, erőből kell megcsinálni. Kintről továbbra is biztattak, ez jólesett, s végül sikerült győznöm. Szerintem már az utolsó előtti tust is meg kellett volna adni nekem."

"Az egyéni verseny után említettem, hogy én Antalyából eddig mindig két éremmel tértem haza - kezdte összegzését a három napja szintén harmadik helyen végzett Decsi. - Végül is az éremszerzés volt a cél, ezt elértük. Úgy vélem, van jövője ennek a csapatnak."

"Fontos volt, hogy az elvesztett elődöntő után leültünk, és megbeszéltük, hogy megpróbáljuk felszívni magunkat. A döntőért, sőt aranyért jöttünk, de fel tudtuk dolgozni a vereséget, ennek köszönhető, hogy a bronzmeccsen nyertünk. Hogy az utolsó asszóban mi történt, nem fontos, a lényeg, hogy a 45. tust mi adtuk" - értékelt Lontay.

Nébald György, a kardozók szövetségi kapitánya az InfoRádiónak adott interjújában elégedetten nyilatkozott a hölgyek és az urak teljesítményéről is. Külön kiemelte, hogy hárman voltak a tizenhatban, ketten érmet szereztek.

Úgy látja, a férfi csapatoknál legalább hat közel azonos képességű válogatott van, ebben a mezőnyben bronzérmet nyerni nagy fegyvertény. Kiemelte Decsi Tamás teljesítményét, aki egész éves kiváló teljesítményével húzóemberré vált, rutinja nagy érték a fiatal csapatban. A kapitány megerősítette, hogy bár most Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Lontay Balázs és Iliász Nikolász vívott a csapatban, Nemcsik Zsolt is visszakerülhet oda. Az athéni olimpia ezüstérmese idén elsősorban az egyéni versenyekre koncentrált.

 A végeredmény: 1. Románia (Rares Dumitrescu, Tiberiu Dolniceanu, Cosmin Hanceanu, Gelu Florin Zalomir), 2. Olaszország (Aldo Montano, Luigi Tarantino, Gianpiero Pastore, Diego Occhiuzzi), 3. MAGYARORSZÁG (Decsi Tamás, Szilágyi Áron, Lontay Balázs, Iliász Nikolász)

Hanganyag: Farkas Dávid

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Amikor az örökkévalóság jó üzlet volt – és amikor végzetes hiba

Amikor az örökkévalóság jó üzlet volt – és amikor végzetes hiba

1759 szilveszterének estéjén egy ír sörfőző olyan szerződést írt alá, amelynek a vége ma is beláthatatlan. Alig másfél évszázaddal később hasonlóan hosszú megállapodások olajról, csatornákról és birodalmi érdekekről egész országok jövőjét kötötték meg. A rendkívül hosszú szerződések egyszerre ígérnek stabilitást és hordoznak katasztrófát. A döntő kérdés nem az időtáv, hanem az, hogy a megállapodás tud-e együtt élni egy változó világgal.

„Nem számítok katonai intervencióra Grönlandon" - közölte az amerikai képviselőház elnöke

Mike Johnson a BBC brit közszolgálati televízió vasárnapi politikai magazinműsorában úgy fogalmazott: Grönland nem az Egyesült Államok területe, de a Dániához tartozó autonóm sziget földrajzi elhelyezkedése okán stratégiai fontosságú "nemcsak az Egyesült Államok, hanem a világ összes szabadságszerető népe számára".
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×