Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Briatore pert fontolgat

Pert fontolgat a Nemzetközi Automobil Szövetséggel (FIA) szemben a Formula-1-ből örökre száműzött Flavio Briatore, a Renault korábbi csapatfőnöke, akit hétfőn vétkesnek mondtak ki szándékos baleset kitervelésében.

Az 59 éves olasz sportvezető az eljárás során végig tagadta az ellene felhozott vádat, az ítélet miatt felháborodott, s most azt tervezi, hogy bírósághoz fordul. Amint azt kedden elmondta, szeretné ártatlanságát bebizonyítani, és kártérítést kapni a FIA-tól.

A nemzetközi szövetség döntése értelmében Briatore a jövőben semmiféle szerepet nem vállalhat az F1-ben, így a továbbiakban nem lehet menedzsere pilótáknak.

Az ügy előzménye, hogy a tavalyi Szangapúri Nagydíjon Nelson Piquet jr. szándékosan okozott úgy balesetet a 13. körben, hogy a biztonsági autó a pályára jöjjön, így a gyanúsan korán tankoló Fernando Alonso előnyre tett szert a riválisokkal szemben, és végül a futamot is megnyerte.

A Renault csapat kétéves, felfüggesztett eltiltást kapott, a volt főmérnököt, Pat Symondsot öt évig kizárták a FIA-rendezvényekről, Alonsót felmentették, és az istállótól még augusztus elején menesztett Piquet jr.-t sem marasztalták el. Sajtóértesülések szerint a FIA az ifjabb Piquet háromszoros Forma-1-es világbajnok édesapjától értesült először a történtekről, majd a versenyző is megerősítette ugyanezt.

Címlapról ajánljuk
Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat
újabb részletek

Menekülő tömeg, sikolyok és lövések – így élte át Krakkó a szombati borzalmat

Lengyel állampolgár lövöldözött a krakkói főtéren, aki egyedül cselekedett, társai nem voltak – értesült az Onet lengyel hírportál szombat késő délután. A férfinél nem voltak személyi okmányok, személyazonosságát operatív munkával derítették ki - idézte a lap a rendőrséget.

Vízmegtartás helyett ... – 150 év beidegződéseit kellene feladni?

Nagyon sok csapadékot veszít el Magyarország azzal, hogy 150 évig a vízelvezetésre koncentrált és nem a vízmegtartásra – mondta Goda Zoltán, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Víztudományi Karának adjunktusa a Szunyogh Media által írt, az esővízmegtartást és -hasznosítást középpontba állító edukatív cikk sorozatában. A szakember az InfoRádióban részletezte azt, miért kéne gyorsan cselekedni a vízmegtartással kapcsolatban.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×