Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Nadal sérülése után a döntőbe vágyik

A döntőbe kerülés a célja Rafael Nadalnak a US Openen, ám a korábbi világelső spanyol teniszcsillag tisztában van vele, hogy a sérülése után még nincs a legjobb állapotban.

Hétfőn kezdődik az idei év negyedik Grand Slam-tornája, az amerikai nyílt teniszbajnokság. Rafael Nadal harmadik kiemeltként a francia Richard Gasquet ellen kezd az első fordulóban, és mivel a spanyol klasszis más ágra került, mint a világelső Roger Federer, a svájcival csak a döntőben találkozhat. Ez, vagyis a fináléba kerülés a célja Nadalnak a US Openen, ahol ez korábban még egyszer sem sikerült neki.

"Jelenleg harmadik vagyok a világranglistán, egy harmadikként rangsorolt versenyzőnek pedig van esélye a győzelemre, nem igaz?" - mondta a torna előtt a spanyol.

Nadal térdsérülése miatt kihagyta Wimbledont, visszatérése óta Montrealban a negyeddöntőig, Cincinattiban pedig az elődöntőig jutott.

"Érzem, hogy már jobb vagyok, de nem tudom, milyen állapotban leszek. Egy sérülés után természetesen, hogy erre is gondol az ember" - tette hozzá.

A spanyol teniszező szólt arról is, fantasztikus lenne, ha nyerne a US Openen, mivel a másik három nagy tornán már diadalmaskodott, a New York-i sikerrel pedig teljes lenne a gyűjteménye.

Címlapról ajánljuk

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×