Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Senki sem láthatja a Fenerbahcét Kispesten

A kupagyőztes Budapest Honvéd a török Fenerbahce csapatával találkozik a labdarúgó Európa Liga selejtezőjének 3. fordulójában.

A második körben is érintett Szombathelyi Haladás és Újpest közül - a pénteki, nyoni sorsolás alapján - előbbi a portugál Bragával, utóbbi pedig az albán Flamurtari Vlore és a skót FC Motherwell párharcának győztesével csap össze, amennyiben túljut a svéd Elfsborgon, illetve a román Steaua Bucurestin.

Az első mérkőzéseket július 30-án, a visszavágókat egy héttel később rendezik. A Honvéd és a Haladás idegenben kezd, illetve kezdhet, míg az Újpest otthon játszhatná az első felvonást.

A kispestiek a hazai visszavágón zárt kapuk mögött fogadják majd a Fenerbahcét, mivel az európai szövetség egy ilyen találkozóval büntette a klubot a tavalyi, Sturm Graz elleni Intertotó Kupa-találkozón történt rendbontás miatt.

Címlapról ajánljuk
Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Jöhet itthon is a DSR és P2X? Nem gond, ha nem érted, majd mi elmagyarázzuk!

Elkészült az első magyar Nemzeti Rugalmassági Jelentés, amely a hazai villamosenergia-rendszer rugalmassági igényeit és a rugalmasság kiaknázása előtt álló lehetséges piaci akadályokat elemzi. E szerint a rendszer közép- és hosszú távú rugalmasságában nincs strukturális jellegű hiány a hagyományos gáz- és olajtüzelésű erőművi portfólió és az ipari akkumulátoros villamosenergia-tárolók várt terjedése mellett, a fogyasztói igény növekedését lekövető rugalmasság kielégítése azonban kockázatos lehet a reggeli és esti csúcsban, a naperőművi termelés kiesése esetén pedig akár a napközbeni órákban is. A Mavir vezetésével készült jelentés fontos üzenete, hogy a jogszabályi és szabályzati környezet felülvizsgálata és módosítása is szükséges a rugalmassági potenciál teljes kiaknázásához, ahogyan a fogyasztók ösztönzöttségének megteremtése is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×