Infostart.hu
eur:
362.73
usd:
323.04
bux:
147607.45
2026. november 4. szerda Károly

Születésnapját ünnepli a Fekete Párduc

Nyolcvanharmadik születésnapját ünnepli Grosics Gyula, a legendás Aranycsapat kapusa. A pályafutása során Fekete Párducnak nevezett futballistát az ötvenes években posztján a világ legjobbjai között emlegették.

Dorogon született 1926. február 4-én, s a bányászvárosban kezdte a pályafutását. Érdekes körülmények között: az első csapatnak egy bajnoki mérkőzés előtt nem volt kapusa, ő pedig felugrott a többiekhez a teherautóra, s elment a mérkőzésre. S ha már ott volt, védett - remekül.

A dorogi klub tagjaként mutatkozott be az élvonalban, majd 1947 és 1949 között a Mateoszban, illetve a következő szezonban a jogutód-klubban, a Teherfuvarban védett. 1950-ben egyike volt azoknak, akiket az akkoriban alakult Bp. Honvéd bevonultatott.

A világ egyik legjobb kapusa a világ egyik legerősebb klubjában védett - egészen 1955-ig. Akkor koholt vádak alapján eltiltották, majd 1956-tól Tatabányán védhetett újra, egészen 1963-ig.

Közben 1956 őszén csatlakozott a Bp. Honvéd, dél-európai, majd dél-amerikai túrán résztvevő csapatához. 1957-ben azonban, dacára külföldi ajánlatainak, hazatért. 1963-ban "hirtelen felindultságból" vonult vissza, miután nem a sportvezetés nem engedte a Ferencvároshoz igazolni.(Néhány éve, jelképesen, mégis a Ferencvároshoz igazolt.)

Pályafutása leghangosabb sikereit a magyar válogatott tagjaként érte el. 1947 és 1962 között 86 mérkőzésen védett a nemzeti tizenegyben. Tagja volt az 1954-ben világbajnoki ezüstérmet nyert, 1952-ben olimpiai bajnoki címet nyert, 1953-ban a nem hivatalos "Európa-bajnokságon" győztes csapatnak.

Õ védett olyan nevezetes mérkőzéseken, mint az Évszázad mérkőzése az angolok ellen, vagy a római stadionavató. Összesen három világbajnokságon szerepelt.

Az utóbbi időben nagyon megrendült az egészségi állapota, többször is kórházban kezelték.

Címlapról ajánljuk
Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Sorra reagálnak az ismert emberek az ügynökaktákban felbukkant nevükre

Megnyílt a Nyitott Akták online adatbázisa, amelyben mintegy 60 ezer, az állambiztonsági nyilvántartásban szereplő 6-os karton vált hozzáférhetővé. A nyilvánosságra került dokumentumokban több ismert közéleti és kulturális szereplő neve is felbukkant. Van, aki határozottan tagadja a beszervezését, más vállalja a múltját, és olyan is akad, aki szerint a róla szóló adatok félrevezetők.
inforadio
ARÉNA
2026.11.05. csütörtök, 18:00
Sári Zsolt
a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium Közgyűjteményekért és Örökségvédelemért felelős államtitkára
Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Töretlen a forinterősödés, másfél hónapos csúcson a magyar fizetőeszköz

Nagyot esett a dollár az amerikai félidős választások első eredményeire: a republikánusok súlyos vereség elé néznek, a demokraták pedig akár a Kongresszus mindkét házát megszerezhetik. A befektetők Donald Trump gazdaságpolitikai mozgásterének szűkülését árazzák, a dollár eladási hulláma pedig a forint árfolyamában is látványosan megjelent. Itthon eközben a vártnál kedvezőbb ipari adat érkezett, a szeptemberi termelés 8,2 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Estére másfél havi csúcsra erősödött a magyar fizetőeszköz.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×