A 2-0-s előnyről induló Manchester United menedzsere, Sir Alex Ferguson azt mondta, remek esélye van a csapatának az elődöntőbe jutásra. Úgy véli, a kétgólos hátrány tudatában az olaszoknak kell majd támadnia, így aztán az övéinek jut a kényelmesebb feladat: várni, hogy kitámadjon az ellenfél, s aztán megindulni.
Kétségtelen tény, Luciano Spalletti, az AS Roma edzője nincs könnyű helyzetben. Legalább két gólt kellene lőnie a csapatának a továbbjutáshoz, s ehhez támadni kell. Ám, ha csapata feladja a biztos védekezését, s a United jó napot fog ki, súlyos vereségbe futhatnak bele a Farkasok, még ha nem is olyan súlyosba, mint tavaly április tizedikén (7-1).
Paul Scholes a századik BL-mérkőzését játssza majd, ő a kilencedik, aki elérkezett ehhez a mérföldkőhöz. Illusztris társaságba kerül: Raúl, Roberto Carlos, Paolo Maldini, Oliver Kahn, Clarence Seedorf, Ryan Giggs, David Beckham és Luís Figo mellé.
Sir Alex kilátásba helyezte, hogy, gondolva már az Arsenal elleni, hétvégi rangadóra is, néhány játékosát pihenteti, de valószínűleg nem lesz köztük a legjobb formában lévő futballista, Cristiano Ronaldo. "Az edzőnek nehéz pihentetnie egy játékost, aki olyan formában van, mint Cristiano" - mondta Sir Alex Ferguson, mosolyogva. Majd még hozzátette: Féllábbal a Bajnokok Ligája elődöntőjében vagyunk"
Kevésbé mosolyog ellenben, ha a védelmére gondol: a két középső védő, Nemanja Vidics és Rio Ferdinand valószínűleg kénytelen kihagyni a mérkőzést, sérülés miatt. Fedinand játékára van azért halovány esély, az orvosok a szerda délelőtti edzés után mondják ki a végső szót.
Az olaszoknál Francesco Totti nem jött rendbe, Simone Perrotta, aki közelebb született Manchesterhez, mint a legtöbb United-játékos, ellenben letöltötte az eltiltását és játszhat. Aquilani szerepeltetése kérdéses, ha nem tud játszani, Pizarro lép a helyére.
Bár az olasz sajtó nagy része "lehetetlen küldetésnek" minősítette a Roma feladatát, Luciano Spalletti még nem adta fel a csatát. "A futballban semmi sem lehetetlen" - igazította ki a párharcot már eldőltnek vélőket.
A Barcelona a helyzetéhez méltó óvatossággal készül, Messi, Ronaldinho és Deco nélkül. A spanyol sajtóban továbbra is folynak a jövővel kapcsolatos találgatások (Henryt a Chelsea szeretné megszerezni, Laporta kizárja Mourinho szerződtetését, Ronaldinho távozása még nem biztos, de Berlusconi szerint, ha távozik, csak a Milanba megy), a visszavágóval kapcsolatban nincs kétség.
Carles Puyol, a csapatkapitány az egység fontosságát hangoztatta, szerinte és a többi játékos szerint nincs válságban az a csapat, amelyik olyan jól áll a Bajnokok Ligájában, mint az övék.
Ugyanakkor figyelmeztető lehet a katalánok számára, hogy a Schalke az utóbbi hetekben jó formában játszott, az utóbbi öt meccsén 13 pontot.
Bejelentést tett Robert Fico állapotáról a miniszterelnök-helyettes