Infostart.hu
eur:
363.16
usd:
316.24
bux:
153839.3
2026. szeptember 21. hétfő Máté, Mirella

Kilencedszer nyert a Pécs

A Pécs 66-64-győzött a cseh Praha vendégeként a női kosárlabda Euroliga csoportkörének utolsó fordulójában. A baranyai együttes 90 százalékos mérleggel zárta a sorozat első részét.

A hazai Euroliga-mérkőzés 73-58-as sikerrel záró Pécs kétséget sem hagyott afelől, hogy idegenben is be akarja zsebelni a kieséses szakaszban pályaelőnyt jelentő győzelmet, és igencsak nekirontott az eddig mindössze egyszer diadalmaskodó riválisnak. Johnson és Branzova vezetésével már az első negyedben 19:9-es előnyt szerzett.

A folytatásban tovább nőtt a különbség, a pontgyártásba bekapcsolódó Dapónak is köszönhetően a nagyszünetben már 19:35 volt az állás.

A térfélcsere után a rájátszásról valószínűleg lemaradó csehek beleerősítettek, többször is felzárkóztak. A végére két pont maradt a magyar csapat előnyéből, a Pécs 66-64-re nyert.

A pécsiek 9/1-es mérleggel zárták a csoportkört, nyolcaddöntőbeli ellenfelüket a 18 csapatos mezőny végső sorrendje alapján jelölik ki. A legjobb 16 együttes két sikerig tartó párharcait január 31-én, február 3-án és (szükség esetén) február 8-án játsszák.

Címlapról ajánljuk
Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

Megvan, kit jelöl legfőbb ügyésznek Baka András államfő

A köztársasági elnök Szathmáry Zoltánt javasolja legfőbb ügyésznek – közölte a Sándor-palota. Dr. Szathmáry Zoltán elismert magyar ügyészségi vezető és büntetőjogi szakértő, szakterülete a kiberbűnözés, valamint a mesterséges intelligencia büntetőjogi kihívásai. Baka András államfő is felszólal hétfőn az Országgyűlés 13 órakor kezdődő ülésén, ahol Magyar Péter kormányfő is beszél napirend előtt. Cikkünk frissül!

Brutális a CDU veresége, egy tartományban be se jutottak a parlamentbe – íme az eredmények

Súlyos vereséget szenvedett Friedrich Merz kancellár kormányzópártja, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) Mecklenburg-Elő-Pomerániában és Berlinben vasárnap a tartományi választáson, a hatóságok által hétfőn közölt előzetes eredmények szerint. Merz kancellár esti válságbeszéde szerint maradna pozíciójában, hogy „folytassa a reformokat”.
inforadio
ARÉNA
2026.09.21. hétfő, 18:00
Seremet Sándor
a Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×