Infostart.hu
eur:
386.22
usd:
331.86
bux:
120651.59
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt
Nyitókép: Pixabay.com

Elhunyt Rolla János

A hegedűs legenda 79 éves volt.

Hetvenkilenc éves korában elhunyt Rolla János hegedűművész, a Zeneakadémia Kamarazene Tanszékének oktatója és korábbi tanszékvezetője - tudatta a gyászoló család tájékoztatása alapján a Zeneakadémia csütörtök este az MTI-vel.

Rolla János 1944-ben született Kőtelken. 1957-től 1962-ig a Bartók Konzervatóriumban Zipernovszky Mária növendéke volt, majd 1962 és 1968 között a Zeneakadémián tanult Kovács Dénes osztályában.

Részt vett 1963-ban a Liszt Ferenc Kamarazenekar megalapításában, majd több mint 50 évig az együttes koncertmestere, 1979-től visszavonulásáig művészeti vezetője volt, emellett 1967 és 1974 között a Magyar Rádió és Televízió Szimfonikus Zenekarában is játszott.

Nevéhez fűződik a Zempléni Művészeti Napok létrehozása. Nemcsak zenekari, hanem kamarazenészként is nemzetközi hírnevet szerzett, olyan muzsikusokkal játszott együtt, mint Maurice André, Jean-Pierre Rampal, Alexander Schneider, Henryk Szeryng vagy Vásáry Tamás.

Rolla János 2007-ben tiszteletbeli tanári címet kapott a Zeneakadémiától, majd 2008-tól haláláig tanított az intézményben, 2008 és 2011 között a Kamarazene Tanszéket vezette.

A Liszt Ferenc Kamarazenekarral több mint 200 hanglemezfelvételt készített, többek közt a Hungaroton, az Erato, a Teldec, az EMI, a Quintana és a CBS-Sony Classical kiadókkal.

Munkásságáért 1981-ben érdemes művész elismerést, 1984-ben Bartók-Pásztory-díjat, 1985-ben Kossuth-díjat, 1994-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét, 2004-ben a Magyar Köztársasági Érdemrend középkeresztjét a csillaggal, 2011-ben Hazám-díjat, 2015-ben pedig Weiner Leó-díjat vehetett át.

A művészt 1991-ben a Francia Köztársaság becsületrenddel tüntette ki, 1996-ban Sárospatak díszpolgára lett - közölte a Zeneakadémia.

Címlapról ajánljuk
Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

Dánia: „alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államokkal, Donald Trump: „továbbra is célunk Grönland megszerzése”

„Alapvető nézeteltérések” vannak az Egyesült Államok és Dánia között Grönland jövőjéről, de folytatódnak a tárgyalások a vita rendezése érdekében – jelentette ki Lars Lokke Rasmussen dán külügyminiszter Washingtonban szerdán éjjel, miután Grönland külügyminiszterének oldalán tárgyalt J. D. Vance amerikai alelnökkel és Marco Rubio külügyminiszterrel. Az Egyesült Államoknak továbbra is célja a Grönland felletti ellenőrzés megszerzése – jelentette ki Donald Trump amerikai elnök a tárgyalások után.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Egyetlen országon a világ szeme: mindenki feszülten várja Trump döntését – Megszólalt az elnök

Szakadatlan a feszültség a Közel-Keleten. Sajtóhírek szerint Donald Trump több opciót is mérlegelhet egy Irán elleni esetleges katonai beavatkozás kapcsán, miközben a teheráni rezsim brutálisan lép fel az országszerte zajló tüntetésekkel szemben. A német hatóságok arra figyelmeztetik a légitársaságokat, hogy kerüljék el az iráni légteret, a brit kormány pedig ideiglenesen bezáratta teheráni nagykövetségét a Politico értesülései szerint.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×