Infostart.hu
eur:
353.34
usd:
305.37
bux:
133528.69
2026. június 12. péntek Villő
Budapest, 2012. november 28. Törőcsik Mari színésznő a Makk Károly filmrendező 87-ik születésnapját ünneplő Hogy volt!? című tv-műsor felvételén, az MTVA 1-es stúdiójában. MTVA Fotó: Zih Zsolt
Nyitókép: MTI/Zih Zsolt

Utcát kap Törőcsik Mari, már azt is tudni, hol

A színésznő házának sorsa azonban még nem dplt el.

Az alig négyszáz fős vasi falucska, Velem honlapján feltűnt 2023-as programtervezet szerint alig másfél hónap múlva felavathatják a Törőcsik Mari nevét viselő utcát – írta meg a nyugat.hu.

Április 16-án a településen Törőcsik Marika emléknapot tartanak, ekkor lesz két éve, hogy hosszas betegség után elhunyt a Kossuth-nagydíjas, kétszeres Jászai Mari- és Balázs Béla-díjas színésznő, aki még a '70-es években vásárolt házat Velemben, ahol ideje nagy részét töltötte és ami valóságos zarándokhellyé vált halála óta.

Tavaly novemberben a velemi képviselő-testület megszavazta, hogy a színészlegendáról nevezzék el a falu egyik új építésű házakból álló, még névtelen utcáját, amit idén tavasszal, halálának második évfordulóján szeretnének felavatni, minden erejével azon van a polgármester és a falu is, hogy ez sikerüljön.

Az utca hivatalosan 2022 júniusa óta egyébként már a legenda nevét viseli, az új nevet mutató táblák készítése azonban még folyamatban van – ezt jó eséllyel az ünnepélyes átadás idejére helyezik majd ki.

A művésznő egykori házából a velemi önkormányzat emlékházat szeretne kialakítani, de vasi portál szerint még mindig nem dőlt el, hogymi lesz a sorsa Törőcsik Mari velemi házának, lánya, Teréz ugyanis időt kért.

A ház több tízmillió forintot ér, a velemi önkormányzatnak pedig nincs elég pénze, külső segítség nélkül nem tudják megvalósítani az emlékházat. Közben a művésznő szülőfalujában, a Heves megyei Pélyen, ahol 15 éves koráig élt, 1,8 milliárdból alakítanak ki emlékházat.

Címlapról ajánljuk
Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Három fontos jóslat a magyar gazdaságról: infláció, kamatok, forint

Emelkedő GDP-t, enyhén emelkedő inflációt és a jelenlegi szint körüli erős forintot vár az idei és jövő évre az MBH Bank – ez derült ki a pénzintézet negyedéves makrogazdasági elemzéséből. Az InfoRádió Árokszállási Zoltánt, az MBH Bank Elemzési Centrum vezetőjét kérdezte.

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×