Infostart.hu
eur:
362.52
usd:
312.15
bux:
147747.91
2026. szeptember 5. szombat Lőrinc, Viktor
A Magyar Nemzeti Filmarchívum filmraktára 2017. január 6-án.
Nyitókép: MTI Fotó: Bruzák Noémi

48 magyar animációs filmet adtak ki

A magyar rövidfilm aranykora, a `60-as, `70-es és `80-as évek alkotásait adta ki DVD-n a Magyar Nemzeti Filmalap miután a Filmarchívum restaurálta ezeket a kisfilmeket.

A magyar animáció a rövidfilmes alkotásokkal szerezte meg elsősorban a világhírnevét – vélekedett Ráduly György, hozzátéve: az első egészestés film a János vitéz volt, Jankovics Marcell rendezésében. Az animáció aranykora a `60-as, `70-es és `80-as években volt. A kiadványban – melyben 48 rövidfilmet jelentettek meg – ez előtt a korszak előtt kívántak tisztelegni. Ebben igyekeztek a legkiemelkedőbb alkotók műveit beletenni, a lehető legnagyobb műfaji merítéssel – emelte ki a Filmarchívum igazgatója.

Bár az animáció hallatán sokaknak a rajzfilmek és a bábfilmek jutnak eszébe, ez azonban ennél sokkal szélesebb spektrumú művészeti ág. A lemezen éppen ezért olyan, egyedi technikával készült alkotások is helyet kaptak, mint

  • Kovásznai György festményanimációi,
  • Cakó Ferenc homok- és gyurmaanimációi,
  • Foki Ottó babszemekkel készített munkái és
  • Varsányi Ferenc mézeskalács-figurákkal megalkotott bábfilmje.

Többek között az alábbi alkotók művei jelennek meg a DVD-n:

  • Jankovics Marcell
  • Dargay Attila
  • Rofusz Ferenc
  • Ternovszky Béla
  • Cakó Ferenc
  • Richly Zsolt
  • Nepp József
  • Reisenbüchler Sándor
  • Kovásznai György
  • Macskássy Gyula

Az alkotásokat digitálisan restaurálták az archívum munkatársai. Ezzel a munkával most készültek el – mondta Ráduly György.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Ezért akar mindenki egyre nagyobb szeletet az Északi-sarkvidékből

Donald Trump többször is felvetette Grönland megszerzésének lehetőségét, ami jelentősen felgyorsította az Európai Unió Északi-sarkvidéki szerepvállalását. A transzatlanti feszültségekre válaszul Brüsszel erősítette együttműködését Norvégiával és Izlanddal. A térségben ezalatt Oroszország és Kína is igyekszik növelni befolyását. Németh Viktóriát, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatóját kérdezte az InfoRádió.

Gyulai Márton: rengeteg szupersztár és újítás lesz a budapesti Atlétikai Világdöntőn

Tévéshow-szerű elemekkel zajlik majd szeptember 11. és 13. között, háromszor háromórás műsorban az első alkalommal kiírt, 10 millió dollár összdíjazású Atlétikai Világdöntő Budapesten, a Zsivotzky Gyula Nemzeti Atlétikai Központban. Gyulai Márton, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség sport- és rendezvényigazgatója beszélt erről az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.09.07. hétfő, 18:00
Prőhle Gergely
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének programigazgatója
A tengerbe vagy a föld alá az adatközpontokkal? A létesítmények áram- és vízfogyasztását így fékeznék meg

A tengerbe vagy a föld alá az adatközpontokkal? A létesítmények áram- és vízfogyasztását így fékeznék meg

A mesterséges intelligencia térhódításával az adatközpontok iránti étvágy is rohamosan nő, csakhogy a hatalmas szerverparkoknak nemcsak rengeteg áramra, hanem jelentős mennyiségű vízre is szükségük van. Miközben az AI-ipar újabb és újabb adatközpontokat épít, éppen azokban a régiókban is sorra jelennek meg a beruházások, amelyeket vízhiány sújt. Az infrastruktúra bővítését ráadásul az elektromos hálózatok szűk keresztmetszetei, a magas energiaárak és a helyi közösségek ellenállása is nehezíti. A megoldás ezért egyre inkább az lehet, hogy az adatközpontokat oda telepítik, ahol a természet segít a működtetésükben: a föld alá vagy akár a tengerbe.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×