eur:
414.64
usd:
400.16
bux:
0
2024. december 20. péntek Teofil

Elhunyt William H. McNeill kanadai-amerikai történész

Kilencvennyolc éves korában elhunyt William H. McNeill kanadai-amerikai történész, a nyugati civilizáció felemelkedésének és a járványok történelemre gyakorolt hatásának elismert kutatója.

A Chicagói Egyetem nyugalmazott professzora múlt pénteken halt meg a Connecticut állambeli otthonában, Torringtonban. Legfontosabb művei között tartják számon a nyugati civilizáció felemelkedésével foglalkozó The Rise of the West című kötetet, amely 1964-ben elnyerte az amerikai Nemzeti Könyvdíjat.

A több mint 800 oldalas műben a szerző a világtörténelmet a paleolitikumtól követte nyomon egészen a 20. századig. Szemben az addig uralkodó - jelentős részben Oswald Spenglerhez és Arnold Toynbee-hez, William H. McNeill tanárához köthető - szemlélettel, amely a keleti és a nyugati civilizációk történelmét alapvetően különállóként írta le, a kanadai születésű kutató a civilizációk közti kapcsolatok és egymásra hatások fontosságát, a kultúrák keveredésének, a különféle eszmék és technológiák terjedésének jelentőségét hangsúlyozta.

1976-ban jelent meg a Plagues and People című munkája, amely úttörő módon foglalkozott a fertőző betegségeknek a történelem gyakorolt politikai, demográfiai és pszichológiai hatásaival, az ősi Eurázsiától kezdve a 20. századig. Emellett többek között özvegye kérésére megírta egykori tanára, Arnold Toynbee életrajzát, valamint jelentős művének számít a had-, technológia- és társadalomtörténet szintézisét kínáló The Pursuit of Power című 1982-es műve is.

Új történészi megközelítéseket kereső könyveiben William H. McNeill a nagy történelmi személyiségek tettei helyett a mindennapi innovációk történelemformáló erejére helyezte a hangsúlyt, többek között dokumentálta a zárt alakzatban végzett katonai gyakorlatok demokratizáló hatását is. Memoárja 2005-ben jelent meg.

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor az EU-elnökséget értékelő brüsszeli tájékoztatón: nincs egyetértés a háború ügyében

Orbán Viktor az EU-elnökséget értékelő brüsszeli tájékoztatón: nincs egyetértés a háború ügyében

Az ukrajnai háborút illetően az Európai Unión belül nincs konszenzus, ezért mindent, amit a háború ügyében lehetett, azt nem a soros magyar elnökség nevében, hanem attól függetlenül, a kétoldalú diplomácia keretén belül kellett megtenni - mondta Orbán Viktor miniszterelnök az EU-csúcsot követő sajtótájékoztatón csütörtökön Brüsszelben.

Kaiser Ferenc: Nehéz lenne a békefenntartás Ukrajnában

Még a tűzszünet is távolinak tűnik az orosz-ukrán fronton, de már egyeztetések kezdődtek egy békefenntartó erő felállításáról. A legnagyobb problémát az jelentheti, hogy a harcoló felek nem minden nemzet katonáit fogadnák el – mondta az InfoRádióban Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.12.20. péntek, 18:00
Lehel László
a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet elnök-igazgatója
Egy nagyobb moziteremben jó eséllyel van olyan néző, aki érintett ebben a ritka daganatos betegségben

Egy nagyobb moziteremben jó eséllyel van olyan néző, aki érintett ebben a ritka daganatos betegségben

Évente több száz új beteget diagnosztizálnak Magyarországon mielóma multiplexszel, egy olyan ritka, de súlyos vérképzőszervi daganattal, amely az immunrendszer plazmasejtjeinek rosszindulatú burjánzásából alakul ki. Bár az innovatív terápiák komoly előrelépéseket hoztak, a betegség diagnosztizálása és kezelése komoly kihívások elé állítja az orvosokat és betegeket egyaránt - nyilatkozta a Portfolio-nak Dr. Mikala Gábor, a Dél-pesti Centrumkórház hematológus főorvosa.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×