Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.82
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Világszínvonalú lovasközpont épül a Hortobágyon

Világszínvonalú lovasközpontot építenek Hortobágy-Mátán, a tervezés előkészítése már megkezdődött - jelentette be a földművelésügyi miniszter az 50. Hortobágyi Lovasnapok ünnepélyes megnyitóján.

Fazekas Sándor jelezte: a minisztérium a Hortobágyi Nemzeti Parkkal (HNP) és a Hortobágyi Természetvédelmi és Génmegőrző Nonprofit Kft.-vel közösen dolgozik a jelenlegi lovasközpont fejlesztésén annak érdekében, hogy a beruházással Hortobágy-Máta világhírű lovasközponttá tudjon válni.

A mátai lovaspályán, ahol több mint száz ló, lovas és fogat sorakozott fel, a miniszter egyebek mellett arról beszélt, hogy a Hortobágyon a magyar érték ölt testet, a nomád pusztai tartás jelképe, amit szerte a világon jobban ismernek, mint Magyarországon.

Fazekas Sándor méltatta az 1100 éves magyar lovashagyományokat őrző félszázados Hortobágyi Lovasnapokat, amely nélkül a magyar lovasélet szegényebb, hiányosabb lenne.

Fontosnak nevezte, hogy megbecsüljük azt az örökséget, ami már a világörökség része is, amely ízig-vérig magyar és egy szóban kifejezhető: Hortobágy.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere köszöntőjében emlékeztetett rá: a puszta a város egykori birtokaként megélhetést biztosított a debreceni cíviseknek. Debrecen ma is elkötelezett Hortobágy turisztikai vonzerejének növelése iránt - fűzte hozzá.

Hortobágynak megkerülhetetlen szerepe van az értékőrzésben, mind az állattartás hagyományai, mind a népszokások, mind a pusztai gasztronómia területén - fűzte hozzá a polgármester.

Medgyesi Gergely, a Hortobágyi Nonprofit Kft. ügyvezetője rámutatott: többes ünnnep is van az idén a Hortobágyon. Azon túl, hogy 50 éves a lovasnapok programsorozata, 100 éves a híres debreceni ötösfogat hintója és 200 éve kezdődött meg a nóniusz ló tenyésztése.

Fazekas Sándor, Papp László, valamint Pajna Zoltán (Fidesz-KDNP), a Hajdú-Bihar Megyei Közgyűlés elnöke és Kovács Zita, a HNP igazgatója az öt ló húzta 100 éves debreceni hintón gördült be a megnyitó helyszínére, a mátai lovaspályára.

Az 50. Hortobágyi Lovasnapok vasárnap estig tartó programjában többek között díjugratás, hortobágyi csikósok versenye, hagyományőrzők bemutatója, fogathajtó verseny, lovastusa szerepelnek.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×