Infostart.hu
eur:
364.5
usd:
319.26
bux:
144546.16
2026. július 23. csütörtök Lenke

Év végére elkészül a perkátai Győry-kastély teljes felújítása

Teljesen felújítják a perkátai Győry-kastélyt nettó 380 millió forintból, a munkálatok az év végéig befejeződnek.

L. Simon László, a Miniszterelnökség államtitkára közölte, hogy a kormány - uniós forrásból - 345 millió forinttal támogatja a beruházást. Hangsúlyozta, hogy a fejlesztésnek köszönhetően "Perkáta felkerül Fejér megye turisztikai térképére".

Mint mondta, a Mezőföld közepén található település kiemelkedő agráriummal rendelkezik, azonban szálláshelyek és turisztikai látványosságok híján volt eddig. Úgy vélte, a beruházást követően a kastélyépület és környezete turisztikai vonzerőt fog jelenteni és a tervezett kiállítások is érdeklődésre tarthatnak számot.

Az államtitkár reményét fejezte ki, hogy a főépület mellett álló két melléképület (az egykori vendégépület és a konyha) is megújulhat a jövőben.

Somogyi Balázs (PÖPE-FIDESZ-KDNP), Perkáta polgármestere jelezte, hogy az emeleti főhomlokzati termek falkutatása során több réteg vakolat alatt késő barokk festéseket találtak. A középső dísztermet is magában foglaló homlokzati teremsor díszítése egykorú, azonos technikájú, összetartozó kompozíciójú falképek sora, amelynek stílusjegyei, festéstechnikája alapján készítésük az 1700-as évek végére tehető. Megjegyezte, hogy lesz lehetőség a restaurálásra, mert a projekt tartalmaz erre vonatkozó költségelemet.

Márciusban a projektindító sajtótájékoztatón L. Simon László elmondta, hogy a műemléképület kívül-belül megújul, eredeti tereit visszaállítják, hogy kulturális és turisztikai funkcióit a jövőben megfelelően elláthassa.

Közölte: a perkátai kastély rekonstrukciója nem része a Nemzeti Kastélyprogramnak, de tervben van egy önálló Fejér megyei kastélyturisztikai túraútvonal létrehozása, amelynek fontos része lesz a Győry-kastély. A "magyar Loire" Bicskétől egészen Előszállásig és Dégig nyúlhat, amely akár egy hétre programot kínál a turistáknak - tette hozzá.

A településvezető elmondta: Perkátának van a legrégebbi kínai kapcsolata Magyarországon, de Kínában is az egyik legrégebbi hivatalos testvértelepülési kapcsolat Peking egyik kerületéé és Perkátáé.

A kulturális együttműködés újabb fejezeteként a kínai testvérváros rendelkezésre bocsát egy 800 évre visszatekintő pekingi várostörténeti kiállítási anyagot, amely Európában is egyedülálló lesz. Emellett a település egy másik állandó tárlaton a 19. századi magyar nemesség és egyben a Győry-család életét bemutató kiállítást tervez megvalósítani.

A klasszicista kastély főépülete az 1700-as évek második felében már a díszudvarral és nagyméretű kastélyparkkal a Győry-család birtokában volt. Az 1820-as években a két oldalszárny megépítésével, új funkcionális egységek jöttek létre.

A II. világháborút követően, az államosításkor a főépületben általános iskolát alakítottak ki, közben elkezdődött a mostani iskola építése, ahova 1974-ben költözhettek be a diákok. A kastély épületén 1975 és 1979 között a szükséges felújításokat elvégezték, művelődési ház és könyvtár üzemelt benne.

Perkáta és a Kínai Népköztársaság kapcsolata 1960-ig nyúlik vissza, amikor is a perkátai mezőgazdasági termelőszövetkezettel alakított ki kapcsolatot a Peking melletti Huahsziang népi kommunája. A rendszerváltás után is megmaradt a kapcsolat, 2001-ben pedig aláírták a testvérvárosi szerződést Perkáta és a most már Pekinghez tartozó, annak egyik kerületének számító Huahsziang között.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Elképesztő számok érkeztek: olyan elégedetlenségi áradat sodorhatja el Donald Trumpot, amit ritkán látni

Elképesztő számok érkeztek: olyan elégedetlenségi áradat sodorhatja el Donald Trumpot, amit ritkán látni

A legfrissebb Fox News-felmérés alapján átható elégedetlenség uralkodik az amerikai választók körében, akik számmottevő változásra szomjaznak. Donald Trump elnöki teljesítményének megítélése továbbra is rekordközeli mélyponton van, miközben a demokrata szavazók jóval motiváltabbak a republikánusoknál, mindez pedig a demokratáknak kedvezhet a novemberi félidős választások előtt. A gazdasági helyzetet borúlátóan értékelik a törésvonalakon átívelően, tízből négy amerikai drámai vagy forradalmi változásokat vár.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×