Infostart.hu
eur:
363.84
usd:
323.85
bux:
143485.08
2026. október 15. csütörtök Teréz

"A művészetek templomává vált" a Pesti Vigadó

Egész napos konferenciával emlékezett meg a Pesti Vigadó megnyitásának 150. évfordulójáról a Magyar Művészeti Akadémia. Az esemény megnyitóján beszédet mondott Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere, Tarlós István, Budapest főpolgármestere és Fekete György, az MMA elnöke is.

Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere köszöntőjében felidézte a Pesti Vigadó tavaly március 15-i megnyitóját. 

Elmondta: amikor az egy évtizedig tartó felújítás befejezéséhez közelítve a Magyar Művészeti Akadémia reprezentatív székhelyévé tették az épületet, az olyan helyreállítást eredményezett, ami méltó az Akadémiához, és azokhoz az elődökhöz, akik a Vigadót megépítették.
"Itt valóban pezsgő élet folyik, itt valóban szakmai munka folyik, ugyanakkor a művészeteknek valóban templomává lett ebben az egy évben is a Pesti Vigadó" - fogalmazott a miniszter.

Balog Zoltán felidézte Kossuth Lajosnak a Pesti Vigadó helyén korábban állt táncteremben, a Redoute-ban 1848-ban pénzügyminiszterként a fegyveres felkelésre buzdító híres beszédét, amiért egy évvel később a Budát visszafoglaló Hentzi tábornok az épületet szétlövette.
"Számunkra nagy történelmi tanulság, hogy sokszor a vesztes szabadságharcainkból a nemzet számára bizony mégiscsak több előny és gazdagodás származik, így lehetővé tette ennek az épületnek a felépítését is. Minél jobban érezzük magunkénak a Vigadót és azt a szellemiséget, amely megújította a magyar nemzetet, hogy magunkban el tudjuk mormolni azt, amit Kossuth Lajos itt mondott: hogy 'Magyarországon a poklok kapui sem fognak diadalt venni'" - mondta Balog László.

Tarlós István, Budapest főpolgármestere a Pesti Vigadó és a helyén egykor állt Redoute történetét idézte fel, ahol egyebek közt az 1848-as forradalom idején az Országos Honvédelmi Bizottmány is ülésezett, és ahol 1873-ban Pest, Buda, Óbuda - valamint a Margitsziget - egyesítésével Budapest is megszületett. 
"A XIX. és a XX. század remek építészei, a nemzetközi hírnévre szert tett magyar művészek előtti tisztelgés mellett a kormány, a Magyar Művészeti Akadémia, mint az épület gazdája és a Fővárosi Önkormányzat sikeres együttműködését is ünnepelhetjük a Vigadó első megnyitásának 150. évfordulója alkalmából" - mondta Tarlós István. 
A főpolgármester emellett az intézmény kulturális jelentőségét kiemelve felsorolt több emlékezetes eseményt, mint Jókai Mór 50 éves írói jubileumának ünnepségét, és egyebek mellett Brahms, Debussy, Bartók és Kodály koncertjeit.

Fekete György, a Magyar Művészeti Akadémia elnöke a konferencia megnyitójában arról beszélt, hogy a Pesti Vigadó épülete a magyar építészetben rendkívüli módon tart tükröt a magyar történelemnek, amit a konferencia előadásai is bemutatnak.
"Ez egy olyan kórkép, ami megint messze túlnő a 150 éves Vigadón és olyan tényeket, elemzéseket tartalmaz, amelyek hosszabb időre a magyar műemlékvédelem vagy a működtető intézmények törődése szempontjából sem jelentéktelenek" - jelezte.

A Pesti Vigadóban egész napon át tartó konferencia a történeti áttekintés mellett foglalkozik Budapest kulturális arculatával és turisztikai adottságaival, a Liget Budapest projekt hatásával a kulturális közösségi terekre és a Vigadóban rejlő további lehetőségekkel.

Hanganyag: Oláh András

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.10.15. csütörtök, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

Eséssel zártak az amerikai tőzsdék

A vártnál magasabb amerikai inflációs adat borzolja fel ma a kedélyeket a tőzsdéken: szeptemberben 3,7 százalékra gyorsult az áremelkedés, miközben a maginfláció 2,6 százalékra emelkedett, mindkét mutató meghaladta az elemzői várakozásokat. A közlés után esni kezdtek az amerikai részvényindexek, és az arany is gyengült, a befektetők ugyanis ismét nagyobb esélyt látnak arra, hogy a Fed akár már októberben újabb kamatemelésre kényszerülhet. Eközben a harmadik negyedéves gyorsjelentési szezon is felpörgött, a nagybankok eredményei mellett pedig továbbra is az AI-szektor körüli aggodalmak és az iráni konfliktus fejleményei mozgatják a piacokat. Hasonló témákkal is foglalkozunk a Portfolio Investment Day konferenciánkon október 21-én. Jön az év egyik legnagyobb befektetési eseménye, ahol profi szakértők mondják el, mibe érdemes most befektetni. Regisztráció itt.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×