Kilencven százalékban új zenét adunk elő ezen a turnén. A régi lemezeimről csupán egy-két dalt játszom el, de azokat is inkább improvizatív formában. A zenekarommal, az Anoushka Shankar Projecttel vagyok most itt; mindig egy kicsit kísérletezünk, nem a hagyományos műsorunkat adjuk elő. Idén elsősorban indiai zenét játsszunk, amit kissé másképp értelmezünk, de nem ötvözzük más stílusokkal, inkább csak az észak- és nyugat-indiai dallamkincsből válogatunk, és ahhoz írunk könnyen befogadható dalokat.

Mi az, ami megragadja az indiai zenében, és hogyan kívánja azt a saját felfogásában újraértelmezni?

Úgy hiszem, a hagyományos zenei kultúránk nagyon gazdag, és sok tekintetben egyedülálló, így mások számára is képviselhet olyan értéket, amit érdemes megosztani világgal. Másfelől - ellentétben más népek zenéivel - az indiai népzene nagyon újszerű is tudott maradni, mivel nagyon nagy teret hagy az improvizációnak. Lenyűgözőnek tartom, hogy egy zene egyszerre bír évszázados hagyományokkal, ugyanakkor egészen aktuális is minden pillanatban. Ez az, ami inspirál; csodálatos érzés egy élő hagyomány részének lenni, amihez remélhetőleg én is hozzá tudok tenni, vagy legalábbis megoszthatom másokkal.

A kettő merőben más. A nővérem zenéjét nagyon szeretem, de annyira eltér, amit csinálunk, hogy amikor a közös felvételünket készítettük, nem sokban különbözött attól, mintha bárki mással dolgoztam volna együtt. Míg az apámhoz fűződő zenei kötődésem minden más kapcsolattól különbözik, hiszen nem csak egy hangszeren játszunk, de a tanárom is volt. Tizenhárom éves korom óta játszottam vele, több ezer koncertet adtunk közösen, szóval nagyon szoros, szinte telepatikus a zenei kapcsolatunk.

Három éve jelentette meg legutolsó, Breathing Under Water című albuma. Az új koncertanyag azt jelenti, hogy új lemezre készül?

Igen, igen. Nagyon várom már, hogy felvehessük. A dalok többségével úgy kísérletezem, hogy rákerülhessenek az új lemezre. Azt remélem, hogy ha véget ér a turné, egy rövid pihenő után elmehetünk a stúdióba és rögzíthetjük.