Elég sokat vittem a tarisznyát, nem csak a színházban, hanem azon kívül is. Külön van egyszemélyes színházam harminc komplett előadással, könyvet írok, tanítok, gondolatiskolát alapítottam, Magyarországon én hoztam létre a pantomimot, amit kevesen tudnak, aztán kreatív gyerekjátékokat és tánctanító lemezt készítettem. Tehát rengeteg mindennek voltam az elindítója, vagy a felújítója. Emellett rengeteg filmben játszottam, és a mai napig is sokat dolgozom. Azt hiszem, nagyon sokszor voltam felterjesztve díjakra, szinte egyfolytában, de hát valaki előbb kapja meg, más pedig később. Szerintem teljesen mindegy mikor, ha az ember megkapja, akkor nagyon örül neki.

Nem egyenes volt az útja, hanem folyamatosan szerteágazott.  Melyek azok az állomások, amelyekre a legszívesebben emlékszik vissza?

Soha nem mentem kitaposott úton, hanem ösvényeken. És ha nehéz volt, és most is nehéz, az azért van, mert nem szerettem az általánosságot, a szokványosat. És azt sem, hogy ha valaki azért talál ki valamit, hogy moderneskedjen. A korszerű gondolkodás benne van az embernek a lényében. Ezen kívül mindenre nyitottnak kell lenni. Nagyon érdekel a mások véleménye is. Ha nem is értek vele egyet, de akkor is érdekel, hogy miért gondolkodik másképpen. Azt hiszem, hogy ez nem kor kérdése.

Említette az ösvényeket. Ma Magyarországon Ön szerint vannak még ki nem taposott utak?

Azok mindig vannak. Éppen az a baj, hogy nagyon sok fölösleges dologgal foglalkozunk, de amikor egymással beszélünk akkor sem akarjuk igazán megismerni a másikat. Mással foglalkozunk, pletykalapokkal meg nem is tudom mi mindennel. Mindez csak arra jó, hogy eltereljék a figyelmet arról, hogy az emberek önmagukkal foglalkozzanak. Én mindig azt mondom, hogy nálam egypárt rendszer lenne: mindenki lépjen be saját magába.