Infostart.hu
eur:
363.27
usd:
326.03
bux:
143453.78
2026. november 7. szombat Rezső

Telt házas volt pénteken a Sziget

Telt ház volt pénteken a Szigeten: összesen 70 ezren látogattak ki a fesztivál harmadik napján a rendezvényre - közölte a fesztivál sajtóirodája szombaton az MTI-vel.

A Szigeten pénteken olyan külföldi együttesek vonzották a közönséget, mint a Primal Scream, a Pendulum, vagy a The Prodigy, amelynek késő esti koncertjén teljesen megtelt a Nagyszínpad előtti terület, ami azt jelenti, hogy mintegy ötvenezren tomboltak a brit zenekar slágereire.

Vető Viktóra, a Sziget sajtófőnöke az MTI-nek elmondta: a szombati napra is hasonló látogatottságot várnak tekintettel arra, hogy hétvége van és az időjárás is kedvező.

A Nagyszínpadon szombaton például a Manic Street Preachers és a Placebo koncertezik, emellett igazi "csemegének" számít a Muzsikás együttes és az amerikai Woven Hand közös zenélése a világzenei nagyszínpadon, ahol az estét Khaled zárja.

A rockzene kedvelői a Sex Action új felállásának működését "tesztelhetik" a rockszínpadnál, az Amfiteátrumban Al Di Meola is játszik, az MR2 Színpadon pedig olyan népszerű magyar formációk várják a közönséget, mint a Bëlga vagy Péterfy Bori és a Love Band.

Címlapról ajánljuk
Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

Tényleg lesújt a törvény a zöldrendszámosokra, hacsak nem ér révbe a petíció

November végéig az 5P és az 5N besorolású plug-in (külső töltésű) hibrid autók tulajdonosainak le kell cseréltetniük a zöld rendszámukat fehérre. Január 1-jétől pedig az elektromos autóknak is fizetni kell a parkolásért Budapesten – hívta fel a figyelmet az InfoRádióban Antalóczy Tibor, a villanyautósok.hu főszerkesztője.

Most tudta meg, hogy ő volt „Pillangó” – Besenyei Péter „ügynökügye”

Részletesen beszélt az egykori műrepülő-szupersztár arról, mit csinált állambiztonsági kérésre a nyolcvanas évek derekától, a vele interjút készítő szakíró pedig az InfoRádióban arról számolt be, kerülnek még elő nagy nevek az autó-motorsport világából, de méltósággal kell kezelni az információkat.
Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)
TÁMOGATOTT TARTALOM

Már a banki AI-t is kérdezhetjük költéseinkről (x)

Egyre nyitottabbak a banki ügyfelek arra, hogy a mesterséges intelligencia segítse őket pénzügyeik intézésében – mutat rá az NRC által a Gránit Bank számára készített digitális bankolási kutatás. A Gránit Guruhoz érkező kérdések elemzéséből az is kiderül, milyen segítséget várnak a felhasználók a virtuális pénzügyi asszisztensektől.
inforadio
ARÉNA
2026.11.09. hétfő, 18:00
Resperger István
ezredes, a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem Szent-István Biztonságkutató Központ igazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×